Előzmények

 

Gyöngyi barátnőm hangján - finoman szólva - a meglepetés érződött, amikor egy szép szombaton arra a kérdésre, hogy "mit csinálsz?", - egy  - úgy tűnik - nem várt választ adtam: blogot szerkesztek.

Barátnőm kifejtette aggodalmát az újabb nyilvános megjelenéssel kapcsolatban (hasonló mondatok hangzottak el a Zsibvásáron való regisztrációmkor, a fotóim megosztásakor, később a rövidebb - hosszabb irományok közzétételekor), de biztosítottam róla, hogy a tőlem megszokott diszkrét megjelenésre törekszem.

Hogy miért is vágtam bele?

Egyrészt jó lenne onnan leszakadni.

Elfáradtam, kiégtem abban, hogy szűrni kell a Zsibvásár zsibongójában közzétett mondatokat, gondolatokat, amik a hangulatomat tükrözik, és véletlenül se lehet rossz kedvem, mert azonnal "rám szólnak", hogy... ki - ki a maga vérmérséklete szerint jelzi, hogy legyek pozitív, meg optimista, negatív véletlenül se.

De kérdem én, ha arról nem írhatok szabadon, ami éppen nem jól érint, akkor mennyire hiteles a kép, amit magamról festek?

Azt ne mondja senki, hogy csak gondtalan és felhőtlen napokat él meg, még akkor is, ha egyébként nem úgy sikerülnek a dolgai ahogy gondolta, vagy tervezte.

A másik dolog ami miatt úgy gondoltam, hogy más felületen örökítem meg az utókor számára mondandómat, az a 2 - 3 héttel ezelőtt született írásomra érkezett baráti jó tanács, hogy nem biztos, jó ötlet ott közzétenni azt a gondolatsort, ami megfogalmazódott bennem, amit azóta töröltem is onnan.

A harmadik "ok", hogy az Egyfedelessel lezárt levelezéssorozat egyes részei, amiket írtam magamról, megérdemli, hogy valamilyen formában megtartsam.

Úgyhogy a Zsibongó és a levélváltások egy - egy részlete költözik szép lassan.

Egyébként már most érdekes látni, és visszaolvasni az egy évvel ezelőtti írásaimat, és furán jó érzés, hogy felidézi azt a pillanatot, ami arra motivált, hogy leírjam a gondolataimat.

A Zsibongónak eleinte csak olvasója voltam.

Idővel feltűnt, hogy egyes írók, mintha reagálnának egymás dolgaira - ami visszatartott attól, hogy bármit is közzétegyek.

Volt, amikor én is hozzászóltam volna, de nem tudtam hogy kezdjem, hiszen egy idő után jól látható volt, hogy a Zsibongót ellepők egy része már jól ismeri egymást.

Viszont a Zsibvásáron eltöltött idő, meg a jelzések, tapasztalatok arra utaltak, hogy valamit tenni kellene, hogy a rólam kialakuló kép valahogy a valósághoz közelítsen, ergo meg kellene mutatni magam.

Eleinte többnyire fényképek, zenék, idézetek által próbáltam mesélni magamról, néha egy - két önálló gondolatot tettem közzé.

Idővel egyre bátrabb lettem, mert az írásokra nem jött negatív észrevétel - igaz pozitív reagálás sem, mondjuk ez nem is csoda, hiszen láthatóan magamnak íródott.

A Zsibongóban a valódi jelenlét Micimackóval kezdődött egy szép novemberi estén.... :-))) - de ez egy külön történet már.

Ezt megelőzően soha nem írtam naplót.

Kamaszkoromban nekiveselkedtem, de nem igazán tudtam elképzelni miről is lehet írni időről - időre.

Most már sajnálom, hogy csak érzés szintén vannak meg az akkori gondolatok, és mindaz, ami foglalkoztatott.

Aztán itt van az én Lánykám, akinek sorvezető lehet a saját blogom mellett ez is, ha majd egyszer a kezébe adom, talán megérti miért a zűrös időszakok, mit, miért lát rajtam.

Vigye magával azt amivel azonosulni tud, a többit meg gyorsan kukázza, ne küzdjön olyan teherrel majd, ami nem az övé.

És eszembe jutott még egy dolog, ami motivál (Joczi írta nekem):

".... olyan színpompásan fogalmazol, hogy szinte érzem a tenger hullámait és a koktél ízét. Nem írnál inkább egy könyvet? Manapság úgyis sokan ezt teszik és bejön..."

Hááát könyvet még nem írok, de a blogot elkezdtem, ide pedig szívesen csatlakozom....