Hogy mi köze van ennek az egyszerű, gazdaságos népélelmezési terméknek a párkereséshez, -találáshoz és a hogyan továbbhoz?
Hát ez számomra egyszerű összefüggés, de megkísérelem megvilágítani Nektek is. Mert én mondom, Feleim, hogy jelentőségét messze meghaladó kérdés ez. Mondhatni a társas élet minőségét meghatározó alapokig lehet eljutni némi... krumplis tészta segítségével.
Kezdetben, odahaza, anyám szoknyája mellett vala a krumplis tészta piros. Piros, merthogy magyaros módra készült, jó hagymás-paprikás zsíron megforgatva, köménymaggal, sóval ízesítve.
Így ismertem meg és számomra ezt jelentette a krumplis tészta egészen 24 éves koromig.
Akkor ismerkedtem meg Nagy Fallal, és az első tanulnivalók egyike volt a közös élet kapcsán, hogy a krumplis tészta színe fehér. Nincs ott se hagymás-paprikás szaft, se köménymag.
- Ehető ez egyáltalán úgy? - kérdeztem némi fenntartással, ám Nagy Fal bebizonyította, hogy nem csak, hogy ehető, hanem kifejezetten finom. Sült szalonna, alaposan összedolgozott tört krumpli... Majdnem olyan, mint a túrós tészta.
Hát jó, a krumplis tészta fehér - ez volt a konklúzió, és eszerint éltem 16 évig.
Aztán jött a krach: szétválás, majd társtalálási próbálkozások.
Ám egy vidéki konyhában, mikor is mit sem sejtve fölraktam a krumplit sós vízben főni, mellette külön edényben főtt a tészta, újabb kiképzésben lehetett részem.
- Mi a fenét csinálsz? Nem krumplis tészta lesz az ebéd?
Minekutána közöltem, hogy dehogynem, vettem hozzá finom szalonnát is, amit majd megpirítok alá, láttam, hogy a szemek fennakadnak, az áll leesik.
(Meg kell őrülni ettől a nőtől, még azt se tudja, mi fán terem a krumplis tészta - szinte láttam a gondolatokat, miközben elhessentett a tűzhely közeléből.)
Itt már kifejezetten szenvedtem, és közöltem, hogy véleményem szerint a paprikás krumpli igenis, hogy fehér.
...úgy néztek rám, mintha ufót láttak volna, és határozottan annak is kezdtem magam érezni. Ezért inkább bevonultam a szobába, és megpróbáltam megérteni, mi is a baj ezzel a szerencsétlen élelemmel.
Lassan-lassan jutottam el a felismerésig.
24 évesen az embernek tökmindegy, hogy a krumplis tészta piros, vagy fehér. Képes alkalmazkodni, képes új dolgokat befogadni.
Negyven évesen már ez az egész nem olyan egyszerű. Főleg, ha sokáig élt abban a hitben, hogy a krumplis tészta fehér...
És egyébként is: hol van az előírva, hogy mindig a nőnek kell alkalmazkodni? Piros, fehér - egyszer nem tudnák csak úgy a férfiak is nyitottan elfogadni (és békében elfogyasztani) amit kifőztek nekik?
Az igazság az, hogy a férfiak sokkal rugalmatlanabbak, mint a nők. És elvárják, hogy a nő alkalmazkodjon. Amelyik nő erre nem hajlandó, az legyen bár oly szép, mint Lolobrigida, ...nem számíthat tartós párkapcsolatra.
Na az itt a kérdés, hogy megéri-e az illető úriember, hogy az ember pirosra készítse. Vagy fehérre.
Vagy inkább készíts mindent a saját szád íze szerint. Aztán vagy eszi, vagy nem eszi, nem kap mást.
