Egy internetes társkeresés margójára

"Kétféle beszélgetés van. Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok - színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő. Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá. Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barát­ra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki. A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka."

Hosszú évekkel ezelőtt egy nagy csalódást követően üres estéimen úgy gondoltam, hogy - jobb híján -  virtuális csevegéssel ütöm el az időmet.

Az akkoriban nagy népszerűségnek örvendő Gyaloglón tengettem napjaim végén az éjszakának egy részét.

Regisztrációmat követően nem sokkal megtalált egy srác, akivel nem akadt el a beszélgetés a paraméterek  és a sablonos kérdés: "Te milyen kapcsolatot keresel itt?" tisztázását követően.

Beszélgettünk. Sokat és egyre többet. Sajátos kontrasztot alkottunk, én a következetes és vonalas gondolkozásom és életvitelem az Ő lazaságával és felületességével szemben.

Cseteltünk, estéről estére vártam ott lesz -e ahol én, aztán később azt lestem zöldül -e az msn - n vagy sem. Nem tudom mikor láttam Róla fényképet először és azt sem tudom, hogy én melyik éppen aktuális nyaraláskor készült fotómat küldtem el neki, az első benyomásom az volt, hogy nem is értettem miért beszélget velem, hiszen ránézésre minden ujjára találhat nálam akár 10 évvel fiatalabb 20 - 25 éves csajt...

Az első találkozásig hosszú idő, majd 4 hónap telt el, igaz 2 hónap után volt egy kísérlet, de azt az utolsó pillanatban lemondtam - volt is belőle némi sértődés, de aztán csak beszélgettünk tovább, így jött el a Húsvét, amikor személyesen is összefutottunk.

Innentől 2 év alatt egymás életének részévé váltunk, de elköteleződés nélkül. Aztán vége lett a rendszeres találkozgatásoknak, de nem tűntünk el egymás látóköréből. A személyes kontaktot nem én kezdeményeztem egyik alkalommal sem, jó barátként tekintettem korábbi Kedvesemre.

Ez a rövid összefoglalója annak, ami múlt heti RV -s leköszönésem előzményét jelenti.

Történt ugyanis, hogy emberünk a jó pár évvel ezelőtti szakításunk ellenére nem adta fel, újra és újra megkeresett, abban bízva, hogy megpróbálhatjuk újra együtt.

Én az előzmények után sokáig következetesen távol tartottam magam Tőle, tiltakoztam az ellen, hogy bármi közünk is legyen egymáshoz, barátként szívesen beszélgettem, és vitattam meg a dolgaimat Vele, de nem szerettem volna ennél többet. Mindezt erősítette a jelenleg közöttünk lévő ~1000 km távolság.

Az elmúlt hetekben azonban valami megváltozott bennem.

Sok - sok beszélgetés, és a tantra estek hatására másként kezdtem szemlélni az engem körülvevő világot és embereket.

Nem tudom mi mért és hogyan történt, egyszer csak nem tiltakoztam az ellen, hogy találkozzunk és azt is tudtam, hogy a másik fél közeledése nem fog túl nagy ellenállásba ütközni.

A naplós elköszönésemre érkezett egy reakció, ami azt a kérdést veti fel, hogy ott az RV -n miért nem tudunk így hozzáállni a dolgokhoz,  könnyen tovább lépünk, ítélkezünk a másik felett ismeretlenül, az elkövetett hibák végzetesének bizonyulnak egy - egy ismerkedés során, és nem adunk lehetőséget egymásnak.

A válaszom az volt, hogy mivel nincs hagyományos értelemben vett fórumozásra lehetőség, nincs csetszoba, ahol "félre lehet vonulni", annak érdekében, hogy személyessé tegyük az ismerkedést, nagyon nehéz a valódi személyiségünket megláttatni.

Annak idején a Gyalogló lehetőséget adott arra, hogy beszélgessünk, meggyőződésem néha csak azért álltunk szóba egymással, mert nem volt más, akivel beszélgethettünk volna és a na mizu? kezdetű bejelentkezésből igencsak tartalmas csetelés kerekedett ki, ami idővel magával hozta azt is, hogy élőben is jó lett volna beszélgetni.

Az RV -n sokan védik, óvják a saját kis világukat, a valódi énjüket, - ez jól látható volt abból, hogy az Őszi naplós talit érdektelenség övezte - a virtuális világ adta biztonságot pár kivételtől eltekintve nem sokan adták, adtuk volna fel.

Hogy miért nem tud a többség emberségesen egymás felé fordulni nem tudom, csak azt, amit én tapasztaltam: esélyt sem adva az újdonságnak és annak varázsának, többnyire a múlt árnyéka kísért, sértődött, a világgal és önmagával haragban lévő emberek sokasága próbálja a maga igazát bizonyítani, ahelyett, hogy nyitottan, érdeklődve teremtene kapcsolatokat, amiből az egyik talán úgy alakul, hogy számára is meglepő módon jól érzi magát benne.

Nekem több ismerős is akadt az RV -n, akit nem tekinthettem potenciális lehetőségnek, viszont a levélváltások, beszélgetések hatására másként láttam dolgokat és hozzájárultak ahhoz, hogy eljutottam oda, ahol most tartok. A többség azonban erre nem vevő, ha nem a Királylányt, vagy a Királyfit látja meg a másikban, akkor azonnal tovább lapoz.

Én ezt a mostani helyzetet annak köszönhetem, hogy volt valaki, aki kitartóan, időről időre kíváncsi volt rám, arra mi van velem, a gyermekemmel, vagy egyszerűen arra, hogy mi a véleményem erről. vagy arról. Nyitott volt felém és ha elutasításba ütközött, azon sem sértődött meg, Az, hogy ez így alakult rengeteg beszélgetésnek köszönhető, - a magam részéről a tanulság pedig az, hogy átértékelve a dolgaimat, magamat, a helyzetemet, teljesen felesleges az ész által vezérelten következetesen tiltakozni valami ellen, amiről nem is tudom milyen, hiszen az elmúlt évek alatt mindketten sokat változtunk.

A "két" netes ismerkedés között majd 10 év telt el, a titok nyitja most sem más, mint akkor volt:  őszinte érdeklődéssel beszélgetni azzal, aki valamiért emberileg fontos.

"A nőt fokozatosan kell megismerni, szép lassan, mint ahogy a jó bort sem öntjük le a torkunkon azonnal, hanem kóstolgatjuk, ízleljük a nyelvünkön, ahogy szétterül, s mikor már minden sajátosságát kiismertük, akkor térünk rá újabb fokozatra: kortyolunk még egyet, új ízeket keresünk. (...) Az út a másik megismeréséhez önmagában már élvezet. Soha nem értettem meg azokat a fiatalokat, férfiakat, akik azonnal ágyba hurcolják a nőt. És megkezdődnek az elgondolkodtató, megfontolt beszélgetések, kézszorítások, egymás szemébe nézések, melyek felkészítenek minket arra, amit amúgy is mindketten akarunk. De mennyivel szebb és emberibb így!"

  

Így is szeretlek

Szerelmes verset írnék Neked.
De nem tudom a versbe hogy rejtselek.
Nem tudhatja senki,csak Te meg Én,
hogy mennyire, mennyire szeretlek.

Piros virágot küldenék Neked.
De tudom, a vers váza nem lehet.
Küldenék milliónyi piros rózsát,
közöttük pedig a lelkemet.

A csókomat, ezerszer adnám Neked.
De a versnek szája nem lehet.
Így csak betűkkel ide leírom,
hogy kívánom a testedet, lelkedet.

Minden pillanatom élhetne Neked.
A jövőmet ígérhetném melletted.
De annyira, annyira rövid az élet,
hogy azt ketté törni nem lehet.

A három koldus

Csattan a váci dóm kapuja,

a templomra az est le szállt,

bent aludni tér a szentek hada,

s kint már ébredezik a halál.

Örökzöld élet kertje öleli,

amott gesztenyefák illata száll,

árnyékukat a falra feketén festi,

fáknak az álmos holdsugár.

Előtte szegletes tér terül,

körül részvét hajló kandeláber,

mint megannyi hamis szemtanú,

mereng az éjszakában el.

Át titkon három koldus csoszog,

megnyúlt árnyékuk már hazaért,

kezükben két-két szatyor nyikorog,

a vagyonuk,s cipelik még a reményt.

A pázsiton egy perc sem tell,

s ott terem három vetett ágy,

már feküdve halkan beszélgetnek,

közben kortyolják a gyönyörű mát.

Egy könnycsepp hull a földre,

ők rettenve néznek az irányba fel,

az utolsó mondat mi hallik ide:

hagy vigye,neked már úgyse kell.

De süket a tér,és a templom,

nem hallja azt senki csak a rém,

a háromból egyet elrabol:s szól a boldog,

köszönöm neked hogy megértettél.

Sírni múszáj

Porból lettem,s porrá leszek,

könnyes lelkem sárrá nevelt.

Taposott az élet mindennap,

volt hogy kétszer,ünnepnap.

Hordta a könnyet szakadtáig,

szikkadt a sár,szikkadt máig.

Ez lett íme,itt van nekem,

röggé száradt már a szívem.

Porladna csak,úgy kívánom,

örömmel hagynám már bánatom.

De a lelkem nem ad engem,

itt sír egymagában bennem.

Most is sír csak,sírja a szót,

megölném már,s vennék egy jót.

Nem kell panasz,nem kell bánat,

szeretem az Istent,s a mámat.

A NEM elvált ember szeretője

"A férfiak a hűtlenséget nagyvonalúan kezelik, úgy vannak vele, hogy az alkalmi szex mozgatója és lényege csupán a nemi vágy, nincs köze az érzelmekhez, vagyis nem veszélyezteti a házasságot. Csupán testi kötődés a drága és élvezetes sporthoz, a szexhez. A hűtlenkedő családos férfiak ráadásul tudományosan is megmagyarázzák, miért jobb alkalomadtán belemenni a laza, kötetlen viszonyba, mint mondjuk elmerülni az internetes pornó világában, hiszen az érzelmi elidegenülés és a virtuális viszonyok sokkal, de sokkal ártalmasabbak a kapcsolatra nézve, mint a tényleges hűtlenkedés."

Sok oka lehet, hogy "más", "házas - különél", "házas" és egyéb függőségi (v)iszonyban létezőként beregisztrál egy társkereső oldalra valaki. (Mindkét nemre igaznak érzem a mondandóm ezért nem különböztetem meg ebben a vonatkozásban a férfiakat és nőket.)

Teszem hozzá nem ítélem el, gondolom mindenkinél oka van, hogy keresgél a másik, meglévő mellett, mellé.
Az már más kérdés, ha valami nem működik, akkor miért nem tesz tevőlegesen ellene, helyette pótcselekvésként inkább a horgászattal próbálkozik, hátha az RV -n lévők magánya már odáig fajul, hogy köztes megoldással is beéri valaki.

Sokszor olvasni arról a kérdésről, hogy társas magányt, vagy az egyedül létet nehezebb -e megélni, a magam szerény véleménye szerint a társas magány ellen lehetne tenni - igaz, ahhoz a másik fél is kellene, de ha nem hajlandó erre, akkor részemről alkalmazandó szabály, hogy akkor nem konzerválni kell azt az állapotot, hanem kilépni belőle. Ami megint csak nem egyszerű, mert akkor befigyelhet az egyedül lét opció - ami meg lássuk be azért nem éppen trópusi nyaralás....

Azt is értem én, hogy a mai világban a kötöttségek, és legfőképp az anyagiak komoly gátját képezik annak, hogy a meglévő függőségtől szabaduljon az, aki valamiért nem érzi jól magát ott ahol van, de indok lehet a gyerekek, a velük való kapcsolat alakulása miatti félelem, nem beszélve arról, amikor a gyerek eszköze a másik röghöz kötésének.

Lehet, hogy a látszat egy normális családi idill, de ezek a gyerekek milyen mintát visznek magukkal? Ami kívülről díszes csomagolás, de belülről rothad, annak szagát a bent lévők mind érzik, nem csak akik a romlás okozói.

Szóval valahogy eljut odáig a helyzet, hogy ami hibádzik azt máshonnan pótolja valaki, olyan társaságát és közelségét keresi, aki nem érzi a benti szagokat, mert de jó is azt néha elfelejteni, ha valami bűzlik.

Azok, akik a kötelékektől függetlenül keresik párjukat meg értetlenül lesik, hogy mit is szeretne az, aki mindenféle ürügyet és kifogást talál arra, hogy mi az, ami a röghöz köti.

Jó esetben elmondja a korlátokat, rossz esetben magában tartja így csak marad a találgatás, mit is szeretne elérni a nem függetlenként csábító.

Ennek mentén 2 út járható: az egyik, hogy valamilyen keretek között, de a másikra odafigyelve, értékelve a pótlékot adó emberi lényét és igényeit, létrejön egy újabb látszat. Játszmákkal és taktikákkal, praktikákkal, kis táblácskákkal, amik bármikor felemelhetők, mondván én az elején megmondtam, hogy.... - és a mondatot fejezze be mindenki saját vérmérséklete, netán tapasztalata szerint.

A másik út, hogy még ennyi sem adatik meg, annak, aki a nem elvált ember szeretőjévé válik, hanem pusztán annyi a felé vetített igény, hogy amikor a másiknak éppen kedve szottyan fogadókészség legyen a közeledésre. Közös program kizárt, jó reggelt és jó éjt meg végképp, hiszen az már valamiféle kötődés vagy függőség, vagy nem is tudom mi.

A második variációt mondjuk nők részéről nehezen tudom elképzelni, az első variációval találkoztam már úgy nem egy esetben, hogy a nő volt, aki nem tudott, nem akart kilépni abból, amiben élt, mégis kereste azt, ami változást hozhat.

Az az igazság bármelyik is legyen azzal a tudattal létezni, hogy annak az örömenergiának a gyümölcsét más arassa le, mint akitől beszerezhető igencsak nagy alázatot követel meg, attól, aki a szerető szerepére vállalkozik.

Azt pedig inkább nem minősítem, ha aki nem elváltként partnert keres, annyira tartja csak a másikat, hogy amikor kedve tartja az rendelkezésre álljon.

Nem elvált ember szeretőjének lenni vagy elvált ember szeretőjének lenni oly mindegy abból a szempontból, hogy mindkettő alkalmazkodást igényel, abból a szempontból viszont nem mindegy, hogy a nem elvált által teremtett szitukban a haverok és egyéb időtöltés mellett a függőség démonaival is meg kell küzdeni.

 "Oltsd el a régi tüzet, mielőtt újat gyújtasz!"

Elvált ember szeretője 2.

- "Én nem leszek többé elvált ember szeretője!" - mondta barátnőm, és ezzel hetekre elegendő útravalót kaptam a tépelődéshez.
Mélyen igaz az "elvált ember szeretője" jelző, rengeteg újonnan verbuválódó társas kapcsolatra.
Mert a férfiember, egyszer régen, csak úgy, mint az asszonyember, megházasodott. Persze nem egymással, akkor most itt nem is lenne bejegyzés.
Inkább én is egy mással, és te is egy mással. Ahogy ez lenni szokott.
Aztán éltek, nem annyira boldogan (na jó, még ez se igaz, volt abban boldogság is, mert különben minek lett volna az egész küzdés.)
Beleadtak apait-anyait. Őszintén.
Aztán jött - így, vagy úgy - a krach: válás, vagyonmegosztás, gyerekelhelyezés - és aki eddig a legfőbb szövetséges volt, abból első számú közellenség lett. Jobb esetben csak egy keserű mosoly kiváltója. Rosszabb esetben elpusztítani való szörnyeteg.

Mikor férfiember és asszonyember hopp! - kiesett a traktorbelsőből, ahol addig élt, az első dolog, amit észrevett: hú, de tágas a világ. (És tele van másneműekkel. Hol bujkáltak ezek eddig? :D)
A második, hogy ezen a tágas rónaságon rohadtul fúj a hideg szél.
Ez a szél aztán gyorsan egymás mellé sodorja, de el is fújja egymástól a kalandozókat.
Amúgy is: az ember még abban sem bízhatott meg, akit őszintén, fiatal szíve minden hevével maga mellé választott, és aki egyszer azt mondta neki, hogy "igen".
Akkor mit gondoljon ezekről a portyázó idegenekről?
És, hogy még bonyolultabb legyen, a férfiember átérzi a lelkiismeret-furdalást. Mert a lelke mélyén tudja ő jól, hogy választott asszonyának hol, milyen paraméterekben vette túlságosan igénybe a tűrőképességét. Hol siklott félre életük vonata, és milyen tevőleges, vagy mulasztásos része volt ebben.
A férfiember tehát nem hülye. Sőt.
Ráadásul a férfiember - már amelyik normális!! - kis hálát, tiszteletet mindig fog érezni ex nejével szemben. Végül is, ő hordozta szíve alatt emberünk gyermekeit, gondozta, nevelgette őket. Ez elvitathatatlan érdem, minden anya, aki gondoskodik gyerekeiről, vitán felül megérdemli a megbecsülést érte.
Ha ehhez még a lelkiismeret-furdalás is csatlakozik, emberünk eljövendő életére vonatkozóan veszélyes elegyet kapunk.
Tegyük fel, hogy a széles-tágas vadászmezőkön megismerkedik valakivel, aki felkelti az érdeklődését.
Igen ám, de a férfiember rugalmatlan teremtmény, s mint ilyen, a régi beidegződések, szokások, értékrend mentén éli az életét. És mindenáron, görcsösen bizonyítani akar. ..na nem neked. Veled semmi dolga: most ismert meg, kis kamaty, jobb esetben vacsi/virág (hoztam neked virágot...) és ennyi. Érzelmeket nem fogsz kiváltani belőle. Legalábbis tartósakat nem, amíg fogoly a saját múltjában.
Ha valami tartós nála, szegénykénél, akkor az az ex-szel szembeni bizonyítási vágy. "Faképnél hagytál, nem bíztál bennem, pedig nézd, én mégis jó vagyok! (Jó pasi, menő üzletember, vagy legalább mintaapa, ha már az előzőek - objektív okok miatt - nem lehetségesek.)
Persze, az ember akkor is szereti a gyerekeit, ha történetesen férfiból van, tehát nem mondom, hogy a motivációi között az ex-nek való megfelelés az egyetlen, vagy legfőbb. (Tudoraim szerint ilyen indíték nincs is. :D) Ez rendjén való is. Szeresse a családját, nincs is jobb egy családszerető férfinál.
Azonban, mihez kezdj ezzel a helyzettel te? A férfiember fejében kis skatulyák vannak. Az egyik skatulyára rá van írva : család. A másik skatulyára: szerető.
Véletlenül se nyit ki két skatulyát egyszerre. Nehogy a dolgok összekeveredjenek. ...még a végén nem tudná szegényke, mi, hová való.
Egy nőnél ezek a dolgok kicsit másképp vannak. Neki az lenne a legfontosabb, hogy körülvegyék őt a szerettei. Lehetőleg mindannyian. Gyerekek is, szerető is. Ezért sok nőnek az sem okoz nehézséget, hogy elfogadja a párja gyerekeit, családját.
Na a férfinál olyan skatulya, hogy "szeretőm szerettei", olyan nincs. Vagy csak valami távoli, poros zugban, eldugva, bezárva, elsüllyesztve. (Nehogy már még ezekkel is nekem kelljen bajlódni. Mit képzel ez magáról. .."ez" természetesen a szeretője...)
Szóval, elvált ember szeretőjének sanyarú a sorsa. Ha a család kitalál valamit, emberünk ugrik és végrehajtja. Közben arról is elfeledkezik, hogy Te egyáltalán létezel. (Zárva ama skatulya...)
Ha viszont Te, mint normális nő, szeretnéd őt bevonni a saját családod dolgaiba, ugyanebbe a falba ütközöl. (Szeretőm szerettei? Azok milyen állatfajhoz tartoznak?)
Nem akarja, hogy Te részt vegyél az ő családjának az életében (hiszen Te nem oda tartozol), és fusztrálja, ha Te szeretnéd, hogy ő a Te családod életében részt vegyen (hiszen ő nem oda tartozik).
Ezzel csak az a baj, hogy ha nem enged ebből a hozzáállásból, tényleg nem lesztek részesei egymás életének.
Elvált ember szeretője tehát csak kuksol otthon, és örül neki, ha kedvesének néha eszébe jut, hogy kinyissa a "szerető" feliratú skatulyát.


Néha át kellene lépnetek a saját árnyékotokon, fiúk. Mert a tágas vadászmezőkön annyira fúj a hideg szél, hogy még akkor is nehéz azt a picike melegséget megőrizni, ha szorosan összekapaszkodtok a párotokkal. ...egyedül meg mégiscsak jobban átjárja a testeteket a hideg...

Ego vs lélek

 "A felnőtt ember arca sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve - anélkül, hogy ezt észrevenné - tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenállhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik."

Az ego vagyok én? Vagy a lélek aki bennem lakozik?, - az ego pedig csak egy önkép, ami azért csalóka mert nincs két ember, aki egyformán látna. :-) - Jó kérdés....

És az is elgondolkoztató, hogy azt tudjuk elfogadni társként, barátként, aki egy kicsit úgy lát bennünket, mint mi magunkat.

Ugyanakkor úgy gondolom, hogy az egonk által vezérelt "igényeinket" nem tudjuk és nem is szabad teljes egészében feladni, mert akkor már önmagunkat is feladjuk.

Az egora direkt nem kerestem semmilyen meghatározást, mert én most valahol ott tartok, hogy számomra az a fontos, hogy megtaláljam azt a dolgokban, amit számomra jelentenek :-)
Így lett az ego egyfajta önkép :-), ha úgy tetszik kapcsolat a belsőm és az engem körülvevő dolgokkal és hogy azonosulni tudjak a "kinti" világgal le kell(ene) tudni rakni az egot :-)

Ez most azért is foglalkoztat annyira, mert a nagy útkeresésem és önmagam megismerése, elfogadása egy kicsit a spirituális létem táplálását igényelte, ennek köszönhetően eljutottam egy helyre, ahol tök jól fel lehet töltődni és az egotól távoli, a lélekből fakadó szeretet és elfogadást mutatja meg. - De azt kell látnom magamon, hogy mindentől nem fogok tudni elvonatkoztatni, mert igenis vannak olyan (hűűű ez lehet nem jó szó rá, de) "kritériumok?", amik túlmutatnak azon, hogy mindegy milyen, csak szeressen...

Talán azért is nehéz manapság a szó szoros értelmében társat találni, mert viselkedési formát tekintve a génjeinkben mást hordozunk, mint amit a környezetünk megkíván és szereptévesztésbe kerülünk, a férfiak ezért nem tudnak mit kezdeni a nőkkel és a nők ezért állnak csodálkozva, hogy akkor most mi is van és hogy is kellene megjelenni ahhoz, hogy a férfi észre vegye a nőt.

Az ego... hát igen... jó pár dolgon túl kell tudni lépni és igen, talán a pasiból attól lesz férfi az én szememben valaki, ha azt látom rajta, hogy képes erre a lépésre.

A nők (én is) alapvetően érzelmeik által vezéreltek, az ego léte egy felvett szerep, amit nem szeretek, hogy itt van velem, bennem.

De a túlélés miatt nélkülözhetetlen...

Ez pedig támadásra és ítélkezésre ad okot :-)

Fura dolog ez...

Megjelent az RV -n ez a Randi Andi coach... na én voltam nála, jó nagy lenyúlás, amit csinál, komolyan ha páran, akik ott vagyunk egy ideje, vállalnánk társkeresési tanácsadást, hatékonyabbak lennénk, mint Ő... No. Ő is azt képviseli, hogy márpedig a pasik is azokkal a görcsökkel küzdenek, mint mi nők, és nem mernek kezdeményezni. mondtam OK, de az én mentalitásom meg olyan, hogy nem szívesen kezdeményeznék. - Na ezzel nem tud mit kezdeni, erre a nagy tapasztalatával sem tudott megoldást mondani.

Aztán itt van, ami a tantra estek meg a mauri kapcsán is előjött, hogy igenis van férfi női minőség. Igaz mindkettő bennünk van, és az a jó, ha tudjuk, hogy mikor melyikre van szükség és nem tolódik el egyik a másik rovására, mert ha eltolódik, akkor abból már szerep lesz és nem jó, ha egy kapcsolaton belül szerepek vannak és nem azt éljük meg, ami belülről fakad.

A természetben is úgy van, hogy a hím udvarolja körbe a nőstényt nem? És a nőstények a kevésbé feltűnőek olyan egyformák, "szürkék" - és abból választ a díszes hím.  - De lehet rosszul tudom, biológiából sosem voltam jó....

Ha nem is ezen az állati szinten kellene működni, de az azért túlzás, hogy tényleg ott állnak a bikák a dombtetőn és várják, hogy a tehén caplasson fel hozzájuk.

Erre írtam a tantra kapcsán, hogy elfelejtünk nőként és férfiként létezni... igen én elvárom egy ismerkedés során, hogy a férfi minőség az ne ott jelenjen meg, hogy beindítom a másikban a kémiát, hanem már a fellépésben, a közelítésben mutassa meg magát. Ha én kezdeményezek úgy érzem, hogy ebbe a férfi minőségbe gyalogolok bele, egyben fel kell venni egy olyan szerepet, amit nem érzek a magaménak.

De mások vagyunk és ezek a belső határok is mások mindenkiben.

A tantra lehet ebből a szempontból nem tesz jót, mert pontosan ezt erősíti bennem, és azt a (maga)biztosságot adja ami arra terel, hogy NŐ legyek... keltsem fel e figyelmet (lájk, kedvenc), de ne én legyek, aki kezdeményez.

Felmerült az is, hogy egy kapcsolat elején "neveljük" a másikat. Én meg nem nevelgetnék, terelgetnék senkit sem. Felnőttek vagyunk, legyen már annyi önismerete és önkritikája mindenkinek, hogy ne kelljen nevelgetni. Ahogy én sem szeretem, ha nevelgetnek, nevelni se szeretnék. - még akkor se, ha az a látszat, hogy magától jön rá dolgokra. Nem. Ez kemény dolog, főleg egy ismerkedésnél, ott igenis tegye magát oda az ember.

Az más kérdés, hogy aztán egy kapcsolaton belül hogyan alakítjuk, formáljuk egymást, de nekem olyan kapcsolat nem kell, ami úgy indul, hogy a másikat formálgatni kell.... és olyan férfi sem kell, akit formálgatni kell, akinek akkora az egoja, hogy nem is látszik tőle, hogy nekem kelljen az egoja mögé látni, meg beférkőzni oda...

Mindezt a 2 tantra est gondolati világára felfűzve tudtam megtenni (hogy én vagyok a fontos), a lelkem, és nem vagyok hajlandó arra, hogy a lelkemet (=ami jó nekem) az "ego" (= józanság) alá rendeljem, mert pont azt mondták 2 este is, hogy az "ego" -t kellene félretenni és nem gondolkozni, hanem élvezni, ami a testemnek, lelkemnek jó.

"Az életet igazán csak akkor élvezhetjük, ha van, akivel ezt az élvezetet megoszthatjuk."

Nemek

 "A nemek közti kommunikáció különbsége:  a nemek eltérő értelmezése.

- Miért nem beszélget velem?

- Miért akarja, hogy beszélgessek vele?”

Tegnap este volt egy beszélgetésem, ami két szempontból is nagyon érdekes. Egyrészt látni azt, hogy a férfiak mennyire másként értékelik azokat a dolgokat, amiket nőként "jelzésnek" veszünk, vehetünk, a másik pedig az, hogy úgy látszik néha férfi szemmel is érthetetlen egy - egy lépés, megnyilvánulás, amit egy másik férfi tesz, ha "amúgy" érdektelen a nő.

Azért tartom hitelesnek a véleményt, mert aki mindkét szereplőt "ismeri" a valósághoz közelebbi képet tud láttatni, és nélkülözte a "nőcis" találgatásokat is az eszmecsere.

Úgy tűnik ez az időszak a lezárásokat hozza magával, mostanában több olyan döntést kellett hoznom és meglépnem, ami változást, változtatást jelent.

Az az igazság, hogy azok az ismerkedési hatások, amik az RV létem alatt értek magamhoz vittek közelebb, nem azokhoz, akikkel ismerkedtem.
Ezeket a tapasztalatokat inkább a személyes kapcsolataimban, a való világban tudom érvényesíteni.
A szándék és elszántság, hogy ott leljek társa egyre inkább alábbhagyott. Értékes emberi kapcsolatokra, barátságokra tehettem szert a naplónak köszönhetően.

Többeknél olvastam arról, hogy tudjuk -e, hogy valójában kit, miért és hogyan szeretnénk magunk mellett tudni, nem csak egy idealisztikus képet kergetünk -e, hogy amit a másiktól várunk, amit a másikban keresünk tulajdonképpen mi saját magunk vagyunk és emiatt nem vesszük észre a valódi személyiséget.

Egy hétvégi levélváltás alkalmával találtam azt írni, hogy tudom (lehet túlzottan is?), mit szeretnék megélni egy kapcsolatban, de már nem rohanok sehova, kivárom azt a férfit, aki fogékony arra amit én tudok nyújtani. - Ahogy kedves barátnő egy kellemes estét követő beszélgetéskor féltésből mondta: túl sok fájdalom ért már ahhoz, hogy újabb és újabb megalkuvásokat kössek, hogy azok árán bonyolódjak valamibe, amibe nem kellene... - és igaza van.

Az az igazság, jó érzés volt, hogy van aki aggódik értem, ettől az utóbbi időben elszoktam.

Ahogy azt is jól esett olvasni egy levélben, hogy a levél írója szívesen segítene egy korábbi hangulatomból való kimozdításban.

Ezek olyan gesztusok számomra, amit nagyra értékelek, mert nem jellemző arra a világra amiben élünk, és a legfurcsább, hogy mindezt olyanoktól kapom, akiket nem rég ismertem meg.

No de vissza az "igényekhez" - szóval szerintem nem baj, sőt! igenis jó dolog, ha meg tudjuk fogalmazni milyen kapcsolati minőséget szeretnénk. Ez óhatatlanul magában hordozza, hogy azt a minőséget kitől is kaphatjuk meg, ergo máris gyártottunk egy ideált magunknak, akit felöltöztetünk valamilyen paraméterekkel.

Hogy ez mennyire kőbevésett? - Kinél hogy... Van úgy, hogy egy -egy adatlapon az elvárásoknál kész személyleírást lehet találni, van ahol semmit - egyikkel sem tudok mit kezdeni, és van ugye a -tól -ig meghatározott elképzelés.
Ez utóbbit én azért kedvelem, mert valamilyen szinten be lehet lőni, hogy közös érdeklődés esetén a személyes benyomás milyen lesz.
A magam részéről úgy gondolom ezt a dolgot, hogy ha valaki közel érzi magához az én gondolatvilágomat, és megkeres - függetlenül attól, hogy mi van az adatlapomon - már egy értékelendő dolog.

És itt jön az a bizonyos önbizalom, már annak a részéről, aki a megadott (szerintem azért mozgásteret adó) paraméterekbe mégsem fér bele, hogy meg meri -e lépni azt, hogy megkeres, vagy sem - , ha igen, akkor értékes kapcsolatok, beszélgetések, együtt gondolkozások alakulhatnak ki.

Megértem azt is, aki elfárad ebben és elköszön tőlünk, hiszen alapvetően nem erre vágynánk, hanem arra, hogy otthonunkban legyen aki vár, akit várhatunk, akire jó rácsörögni napközben, ha valami jó dolog történik, akinek a kedvéért azon gondolkozok, hogy mi finomat főzzek holnapra, mit együnk vacsira, akit csak úgy kézen lehet fogni, hogy együnk egy fagyit a közeli cukrászdában etc.

Egyáltalán nem csodálkozom azon sem, hogyha időről időre visszatérnek azok, akik egyedül vannak, mert ez mégis csak egy közösség, - de más, mint a face -, mert teljesen normális emberi igényünk az, hogy érezzük tartozunk valahová, figyelnek ránk.

" A szeretet mindenekelőtt a csendben való figyelem. Szeretni azt jelenti, hogy figyelsz."

G. I. Jane

Pár napja eljutottam oda, hogy a tévé jobban vonz most, mint az aktív társkergetés. Mert néha télleg fogócska megy csak itt. :) Na így tegnap éjszakába nyúlóan néztem a G.I.Jane-t. Láttam már, csak most más szemszögből nézve ... érdekes volt látni a mérhetetlen kitartást, a meg nem alázkodást pusztán azért, mert célja van a másiknak, mert valamit kitűzött maga elé, mert elvei vannak.

Eszembe is jutott egyből a társkereső oldalak mínuszba menő, vagy jobb esetben stagnáló lelkesedése, kitartása hogy egy komolyabb, hosszabb futamidejű párkapcsolatot is letegyenek az asztalra a hitelen túl. Nagyon sok megalkuvást látok, amikor inkább lejebb engedik a mércét (már ahol van), csakhogy legyen már valaki ... vagy feladják és kiszállnak, aztán visszajönnek mégis ... amikor maguk se tudják mit is akarnak az élettől, a társtól.

Aztán eszembe jut, mi lett volna, ha Jane feladja, mikor provokatíve kiszedték a kiképzésből és elfogadja netán, hogy csak játékszer volt, megalkuszik a politikával ... mintha az itteni oldal silányságával-léhűtőségével-szexoldali minőségével elégednénk meg, holott tudjuk, hogy ennél többet érünk és lehet másképp is. 

Elég sokan tátják a szájukat és várják a sültgalambot, hogy majd a nőci belehuppan a zölükbe. Lakjon a szomszédba, mert se kedv, se semmi távolabb menni, várni nem tud, türelem nuku. Előfizetőként levelet nem ír, inkább gombot nyomkod ... teflonszámot küld egyből és kiakad miért nem hívom, ő nem levelezik. Pedig ... először levelező, aztán nappali, majd esti. Nemde? Ha valamit kihagyunk ... na jó, lehet repülve is hegyetmászni szó se róla. Csak nekünk nem nőtt szárnyunk! Nem vetted még észre? :) 

Igen. Jócskán kell kitartás a megfelelő társ megtalálásához mindkét oldalon. Mert selejt, silány, spambe való bőven akad. Olyan valaki nincs egyébkén, akinek célja is van, tud tenni érte, küzdeni és kitartani? 

Ja. Tudom. Max a kiképzőtiszt. :) Hurrá. :tapsviharsmilie

Belevaló, határozott pasi kerestetik. Kitartás, önbizalom előny. Jelentkezés itt. Dolgozni nem kell. Szeretni igen!

És ez nem Expressz hirdetés .... Apród.hu. :)))

Amikor Nő és Férfi egyenrangú felek és kölcsönös a tisztelet.

Érzelmi nihil

Érzelmi nihilségnek hívom azt, amikor az ember csak van. Igaz hogy szeretet veszi körül, de valójában azt nem tudja átélni, mert elveszik a teendőkben, a kötelezettségben, a kötelességben, az elvárásokban, amikor nem járja át minden porcijákát a szeretet érzése. Minden porcikáját és minden idegszálát nem borzolja át egy kellemes meleg lágy szellő, amitől még a hideg is futkozhat rajta... az is kellemesen fog esni.:)

Ez van munkahelyen, amikor kötődünk a kollegákhoz, hiszen egyfajta közösség az is, szeretjük is őket a magunk módján még a legutálatosabb főkönöt is, de azért hiányzik valami, főképp miután egész héten velük töltjük az idő nagy részét.

Ez van hétköznap mikor munkától megfáradtan hazaesünk és jóformán csak kaja, tévé, meg a szex és alvás hiányzik még a napból, pedig ott van minden, a család, a társ, a gyerek, de valahogy mégis hiányzik az a plusz valami.

Ez van mikor hétvégén, vagy épp szabadság alatt, vagy kis pihenős napon az időt haverokkal töltjük, mert kell a kerti party is, a csajok kidumálása... vagy a csajos séták, pletyipartyk a pasik kibeszélésére, vagy a szülőnek való segítség a ház körül, netán elmenni csavarogni a gyerekkel, a családdal együtt. Mindeben ott van a kötődés a másik iránt, a szeretet, a kapcsolat függvénye.

Mégis, mégis hányszor érezzük azt, hogy jajdejó, letelt a munkanap, lehet kis pihenő, feltöltődés, aztán ... eszünkbe jut a bevásárlás, a házimunka, a tanulás a gyerekkel, vagy beesik egy váratlan vendég és estére úgy esünk be az ágyba, hogy b@ssza meg holnap megint munka és mégcsak nem is pihentem, nem is volt olyan jó.

Hányszor érezzük azt, hogy jajjdejó péntek és pörgünk ezerrel, hogy hurrá hétvége, lehet ezt-azt csinálni, kipihenni a heti melót... aztán vasárnap arra eszmélünk, hogy basszus úgy elment az idő a semmire, hogy a lényegre nem is volt idő, hétfőn meg kezdődik minden előlröl.

Amikor vagyunk, csináljuk a megszokott dolgokat és mégis hiányzik valami. Az a valami, amit egy Társ tud.na nyújtani nekünk. Ugye hányszor jutunk el ide nap, mint nap ... hétről hétre?

Amikor olyan jó lenne, ha ott lenne a másik. Csak úgy. Mert fáradtak vagyunk már mindketten. Nem is a munkától, hanem úgy benn, lelkileg is kimerültünk már és nehéz így mindent húzni, csinálni. Amikor hiányzik nem a felszín, hanem már ott legbelül valami, a másik, hogy oda egy picit beférkőzzön és ott legyen pár órát, egy napot legalább, de egy hét is kevés lenne ... hogy úgy istenigazából töltsön rajtunk. Hogy bírjuk tovább.:)

Átölelni a másikat csak úgy, hogy de jó hogy itt vagy, hogy végre magamhoz ölelhetlek, hogy kicsit megállhat és megpihenhet az ember. Kicsit összebújni, odabújni a másikhoz, együtt, amikor azt se tudni, kinek hiányzik a másik jobban, ki kit ölel szorosabban.

Aztán aprón, finoman elindulhatnak a kezek kis simogatás a karon, a mellen, a testen ... és még mindig bujunk, mert nagyon jó pihenni a másikon, a másikkal. És miközben simogatod gyengéden... talán kicsit szusszantok is egyet közösen. Nem! nem alvásról van szó, hanem lelki pihiről belül. Majd egyszer csak arra eszmélsz az álomkóros simogatás közepette, hogy a másik is ébren van, kipihente kicsit magát és egyre erősebben szorít magához...

Ez már nem a fáradt, nem a rohanós, nem a kapkodós ölelés ... sokkal jobban esik. Némi vágy is van benne. Vele tartasz. Hogy jól esik a simogatás, a finom összebújás és többet szeretne. Érzed rajta, ahogy magához húz, ahogy átölel és önkéntelenül is adod neki azt, amit érzed, hogy szeretne. Mert te is azt szeretnéd, mert mindketten ugyanazt szeretnétek. 

És akkor elindul bennetek egy olyan érzelmi hullám, ami feltölt jócskán. Nem azonnal, hanem fokozatosan. Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is többletet ad ebben a cudar világban. Amikor a simogatás és ölelés felforrósodik és úgy néztek már egymásra, hogy a másik szemében ott van minden. Minden, amit jelentesz neki, amit szeretne. Mondania sem kell, mert látod és érzed. Elindul a vágy lavina mindkettőtökben és először lassan, majd egyre inkább szenvedélyesen egymás rabjai lesztek.

Már nem attól pörögsz, már nem attól szédülsz el, hogy hurrá vége a hétnek, hanem attól hogy a másik megszédítette úgy az agyadat, mint legbelül is minden idegszáladat és testileg lelkileg töltődsz vele, mellette. És csak vagy és csak öleled, szorítod magadhoz forrón, csókolod szenvedélyesen, simogatod gyengéden, érzéssel és vele vagy. Érzed minden porcikájában a forróságot, a szenvedélyt, ahogy mindketten kiengeditek magatokból a hétközben rátokrakódott út porát.

Na ha ezt átélted fejben ... ha túl vagy pár agyi erekción és kipihentnek, feltöltöttnek érzed magad elméletben ... akkor szakíts időt a másikra is és éld át vele is ugyanezt. Akkor tudni fogod, mit graffitiztem itt és mi az érzelmi feltöltöttség.

Kellemes pihengetést mindenkinek. :)

Elvált ember szeretője...

Írtam többször egy gondolatot az elvált ember szeretőjéről naplómba, mikor párunk hétköznap szívesen lát minket bármikor, de a hétvégét mással tölti. Nos. Nem tudom értékelni az ilyen dolgokat, mert ennyi toleranciát nem lehet elvárni a másiktól, hogy a legértékesebb időben egy az egyben háttérbe tegye magát. Hogy a dolgos, nehéz, kemény és túlhajszolt munkavilágos hétköznapokba jusson csak ránk, nőkre idő ... míg a pihenős hétvégét a "társ" a családdal, az exel, a gyerekekkel, a haverokkal, akárkivel tölti.

Megkérdem és asszem joggal: milyen társ az ilyen? Hogy pont akkor nem figyel, nem törődik a másikkal, amikor annak is pihenésre lenne szüksége. Elvégre hétköznap mi is dolgozni kényszerülünk. Vagy nem? Nem lehetne és nem lenne némiképp kölcsönösebb, tán kellemesebb is, ha az együttre olyan idő is jutna, ami minőségben is ott van? Hogy rákészülsz igenis a másikra és nem két munka közepette figyelsz rá, megszokásból.

Hanem azért, mert fontos neked és mert szeretnél törődni vele, időt szakítani rá. A hétköznapok elvárásaiban, frusztrált kötelezettségeiben elcsépelődhet a kapcsolat. Hétvégén aki kizárja a másikat az életéből akármi ok miatt (mert a család nem csípi az újat, mert a gyerek-ex féltékeny-irigy, mert a haverok megszólják és mert csak úgy), az veszít a legtöbbet. Mert értékes idejét olyanokkal tölti, akik soha nem fogják tudni úgy szeretni, ahogy egy Társ önzetlenül. Háttérbe vonulhatunk egyszer-kétszer-háromszor ... biztos, hogy negyedszerre észre is veszed talán, hogy nem vagyunk ott. Na de hol is leszünk mi ekkor?

Írtam akkor, hogy ebben az egészben, amikor a másikat kizárjuk fél életünkből ... a slusszpoén az, hogy a hétköznapi dolgos, fáradt, nyügös ráncokat mi simítjuk ki. Miközben élvezni nem tudjuk, mert más kapja meg ... az ex, a gyerek, a szülő, a haver-koma-jóbarát örülhet neki hogy uggyan milyen frissek és fittek is vagyunk.

Képzeld el, hogy főzöl valami írtó finomat, aztán jön a haver-család és megeszi, neked meg nem marad. Kitartás, kedv van, megcsinálod újra, semmi gáz. Na azt meg a szomszéd eszi meg, mert éppen beesik és nem mondod neki azt az illem miatt, hogy hát nem kínálod meg. Ő se hagy neked semmit. Süthetsz-főzhetsz újra ismét.

Hogy egy idő után letörik a lelkesedésed és azt fogod mondani, hogy b@ssza meg most már elég volt!, én is szeretnék enni és élvezni a főztömet az tutti!

Nahh... ez most csak egy hangos gondolat, mert néha elég lelombozóan tudnak viselkedni a pasik, hogy arra sincs idejük, annyit leírjanak: szia, nem fogok ráérni, de teljen kellemesen a hétvégéd. Ennyi. És máris jobban esik az embernek, nem tűnik pofátlan nemtörődömségnek és nem ír az ember jánya baromságokat félig felborzolt tüskékkel.

Ugye, hogy a bujós Sünike sokkal kedvesebb? Na jó lenne vigyázni rá! Csak úgy halkan súgok.

Örökké veled

Egyedül fekszem az ágyamban
S szívembe mart az éjszaka
Úgy vártalak téged haza
De csak a csend jött egymaga

Nincs mellettem már fényesség
S a lelkemben is teljes a sötétség
Csak egy gyertya pislákol itt még
Míg a faggyúja teljesen el nem ég

Körülöttem a levegő is kemény s rideg
A testem már lassan jég hideg
De oly jól esik az a meleg
Melyet a tenyered az arcomba remeg

Nézem magam fentről s szánom
Miért is adtam a testem már bánom
S könnyező szemedben most már látom
Csak te lehetsz nekem az örökös álmom


SP

Az üresség itt maradt

Tegnap villámokat szórt a menny,

Tegnap Isten rám haragot mért,

Minden ketté repedt odafent,

De én nem tudtam miért,nem tudtam miért.

Tegnap összefagyott a föld s az ég,

Dermesztve minden zöldet s vért,

Csak zúdult,csak szakadt le a jég,

De én nem tudtam miért,nem tudtam miért.

Tegnap elaludt bennem a szív,

Örültem hogy a bánatom véget ért,

Ám Ő nem szólított s vitt,csak sírt,

De én nem tudtam miért,nem tudtam miért.

Tegnap óta a lelkem is haldokló,

Már csak a reménytelenség kísér,

Az életem már nem tudom mire való,

De én nem tudhatom,nem tudhatom miért.


SP

By Lóránd

"Érdekes látni az embereket (bármennyire is hiányzik közben egy Társ) miként működnek. De visszatérve a fakó hasonlathoz: a megfelelő 'szín-élénkítővel' a többség vissza tudja nyerni a színét, csak nincs hozzászokva ahhoz hogy ezt képes legyen megtartani így hosszabb-rövidebb idő után inkább vissza fakul."

Tantra est

"A tantrikus módszer lényege pontosan abban ragadható meg, hogy megtanítja számunkra, hogyan teremtjük meg saját magunk megismerési szokásainkat, s megtanít bennünket arra is, hogy hogyan tudjuk ezeket ismét feloldani. A módszer alkalmazása során bonyolult, de nagyon mély belső látomásokat hozunk létre mesterségesen. Olyan látomásokat, amelyek mély megértésekhez segítenek bennünket, amelyekből megismerhetjük önmagunk valódi természetét és a való világot. Például e gyakorlatokon keresztül fölfedezhetjük, hogy minden mindennel kölcsönösen összefügg, a világ s benne mi magunk egy összefüggő hálót képez. S aztán amikor létrehoztuk ezeket a bonyolult látomásokat, akkor szétoszlatjuk azokat. A módszer lényege pontosan annak megértése, hogy mindent, amit mi magunk teremtünk, képesek vagyunk feloldani is. Ebből megérthetjük, hogy mi magunk vagyunk saját sorsunk urai. A buddhista bölcselet szerint mindent, amit tapasztalunk – így az emberi személyiséget is – tulajdonképpen saját tudatunk hozta létre valamikor a múltban. Lehet, hogy ez több világkorszakkal ezelőtt történt, de mégis csak mi magunk teremtettük ezeket a formákat."

A tantráról közel 20 éve hallottam először, szerintem ahogy a laikusok többsége, úgy mint a szerelem művészete.

Most sem volt egyszerű olyan leírást találni a neten, ami nem a szexualitással hozza összefüggésbe a Tantrát.
("A Tantra a hinduizmus több ezer éves filozófiája, aminek a tantrikus szexualitás csupán egy részét képezi." )

Akkoriban ~ 20 éve a spiritualitás és mindenféle energiaáramlásban, lélekvándorlásban, láthatatlan erőkben való hit nagyon távol állt tőlem, ez irányú érdeklődésem az elmúlt pár éveben alakult ki és formálódik szép lassan.

Újabb és újabb dolgokkal ismerkedek meg, így találkoztam a mauri masszázs elengedést segítő és egyben teremtő erejével és most a tantrával.

Egy tantra estnek köszönhetően csodálatos élményben volt részem.

A leghitelesebb talán az, ha az aznap este (inkább éjjel) megírt levelemet hozom ide, ami még abban az elvarázsolt hangulatban született, amiből nem esett jól kiszakadni, jó lett volna abban az energiatengerben lubickolni még egy kicsit, amit aznap este teremtettünk, de egy hétvégi kirándulás másnap kora reggeli indulással nem adott erre lehetőséget.

"Sziasztok! Most estem haza... Olyan jó helyen voltam... ide legalább egyszer el kellene menni minden nőnek és minden férfinak - már aki egy kicsit is hisz a spiritualitásban, az energiák ide - oda áramlásában és jótékony hatásában.

Nagyon nem jó hangulatban, fáradtan, görcsösen, feszülten, zárkózottan és minden negatív jelzővel felszerelve indultam el itthonról. most meg üdén és pozitív töltettel huppantam le ide a gép elé. (-írtam ezt éjfél után :-))) )

Tantrarandi a neve, de nem feltétlen az a cél - legalábbis én nem ezzel a célkitűzéssel mentem -, hogy párt találj, hanem az hogy a férfi - női minőséget a férfi - női energiákat megéljük, és szeretetet adjunk kapjunk.... Na ha valahol, akkor itt tényleg elvesznek a külsőségek.
Én, aki nem tudtam elképzelni magamról, hogy egy idegen az aurámba járkáljon, most 14 férfitól jövő energiaáradatban lubickoltam... és egy pillanat alatt eltűnt, hogy ki hogy néz ki,  - mások is ezt mondták, mint tapasztalat.

És itt látható, hogy vannak értékes és normális férfiak, akik szeretnék a női lelket simogatni - nem a fizikai kontaktuson volt a hangsúly, hanem azon, hogy  játékos formában, vagy mondjuk egy érintésben, ölelésben, egy (pólón keresztül) hátmasszázs által mit élsz meg legbelül - nagyon érdekes utazás volt... és amíg az első körben még zavarban voltam, hogy vajon milyennek látnak, a második körre ez eltűnt, nem érdekelt... és azt is tök jó volt megélni, hogy a különböző "játékok" -ban én hogyan hatok különböző férfiakra, illetve az a fura, hogy nem is láttam, hogy különbözőek, csak azt, hogy FÉRFI -val vagyok. 

És én aki félrevonultam az elején, meg a szünetben is, úgy jöttem le a Várból, hogy haveri alapon végigdumcsiztam az utat az egyik sráccal, nagyon EMBERI az egész így.

Mielőtt félreértenétek... nem ment el a józan eszem csak egy ideje figyelek arra, hogy mikor mi történik és azért azt fura látni, hogy az ilyen spirituális kirándulásoknak milyen hatása van a hétköznapokra és a hangulomra.

Az az igazság esélyem se volt a tantrarandi randi epizódját nyélbe ütni, mert... hiába a 14 különböző karakter és az általuk megélt hatás, 1 valaki körül forogtak a gondolataim, aki nem volt ott... és nem egyszer eszembe jutott..., - a tegnap esti "tengerparti beszélgetés" -t nem tudtam kiverni a fejemből...

Na jó. Landolok a repkedésből, mert holnap hajnalban kelek, irány Baja Halfőző fesztivál."

:-))) - Azt hiszem nem kell mondanom, hogy mindez hogyan is kapcsolódik egy randizásról szóló bloghoz. Mindenkinek ajánlott egy ilyen élmény, aki hosszú ideje él egyedül, aki az egymást érő ismerkedések tapasztalataival találja szemben magát nap, mint nap.

Azt látom, hogy "elfelejtünk" nőnek és férfinak lenni, nőként viselkedni és férfiként megjelenni egy ismerkedés során. Mindenki védi a saját kis határait, az "auráját". Mindebben, amiről írtam az a szép, hogy szavak és beszélgetés nélkül kerültünk egymáshoz közel. Mégsem éreztem tolakodónak, az intim szférámat sértőnek, - ellenben jó pár RV -s ismerkedéssel... Persze nem teljes némaságban zajlott mindez, sok nevetés és jó hangulat jellemezte az estét.

Ezért is volt rossz, hogy el kellett jönnöm, mert szerettem volna még élvezni azt az energiaáradatot, amit létrehoztunk.

Sok mindenre ráébredtem, a leginkább képszerű talán az, hogy miért is jó összeölelkezni, valakihez hozzábújni,  hogy egy érintésnek milyen teremtő ereje van. - Meggyőződésem, hogy töltekezünk egymásból, egymás által, - még éjszaka is álmunkban egymáshoz bújva, a másikat érintve -   és azt is tudom magamról, hogy nekem az lehet a társam, akinek erre igénye van.

A magam részéről úgy gondolom, hogy nem csak azokra van jó hatással egy ilyen élmény, akik egyedül élnek, hanem azoknak is el kellene menni egy ilyen rendezvényre, akik úgy érzik unalmas a kapcsolatuk, nem érzik a helyüket benne, mi több egy ilyen foglalkozást, - ahogy valaki mondta az este végén - kötelező iskolai foglalkozásként javasolja.

A férfi - női minőség megélésének alapja lehet, mert segít lerakni azokat a "mintákat" amiket hordozunk és amiket az évek múlásával magunkra öltünk.
 

"A férfi és női energiák tudatos áramoltatása és egyesítése.

Lelki-szellemi gyakorlat, amely megteremti az ellentétek kozmikus egységét. Út, amelynek végén nő és férfi eggyé válik, és megismeri az Isteni Szeretetet. A szexualitást az Örök Egységhez való visszatérés eszközének tekinti.
Ez a tantra." 

Krumplis tészta

Hogy mi köze van ennek az egyszerű, gazdaságos népélelmezési terméknek a párkereséshez, -találáshoz és a hogyan továbbhoz?
Hát ez számomra egyszerű összefüggés, de megkísérelem megvilágítani Nektek is. Mert én mondom, Feleim, hogy jelentőségét messze meghaladó kérdés ez. Mondhatni a társas élet minőségét meghatározó alapokig lehet eljutni némi... krumplis tészta segítségével.

Kezdetben, odahaza, anyám szoknyája mellett vala a krumplis tészta piros. Piros, merthogy magyaros módra készült, jó hagymás-paprikás zsíron megforgatva, köménymaggal, sóval ízesítve.
Így ismertem meg és számomra ezt jelentette a krumplis tészta egészen 24 éves koromig.
Akkor ismerkedtem meg Nagy Fallal, és az első tanulnivalók egyike volt a közös élet kapcsán, hogy a krumplis tészta színe fehér. Nincs ott se hagymás-paprikás szaft, se köménymag.
- Ehető ez egyáltalán úgy? - kérdeztem némi fenntartással, ám Nagy Fal bebizonyította, hogy nem csak, hogy ehető, hanem kifejezetten finom. Sült szalonna, alaposan összedolgozott tört krumpli... Majdnem olyan, mint a túrós tészta.
Hát jó, a krumplis tészta fehér - ez volt a konklúzió, és eszerint éltem 16 évig.
Aztán jött a krach: szétválás, majd társtalálási próbálkozások.

Ám egy vidéki konyhában, mikor is mit sem sejtve fölraktam a krumplit sós vízben főni, mellette külön edényben főtt a tészta, újabb kiképzésben lehetett részem.
- Mi a fenét csinálsz? Nem krumplis tészta lesz az ebéd?
Minekutána közöltem, hogy dehogynem, vettem hozzá finom szalonnát is, amit majd megpirítok alá, láttam, hogy a szemek fennakadnak, az áll leesik.
(Meg kell őrülni ettől a nőtől, még azt se tudja, mi fán terem a krumplis tészta - szinte láttam a gondolatokat, miközben elhessentett a tűzhely közeléből.)
Itt már kifejezetten szenvedtem, és közöltem, hogy véleményem szerint a paprikás krumpli igenis, hogy fehér. 

...úgy néztek rám, mintha ufót láttak volna, és határozottan annak is kezdtem magam érezni. Ezért inkább bevonultam a szobába, és megpróbáltam megérteni, mi is a baj ezzel a szerencsétlen élelemmel.
Lassan-lassan jutottam el a felismerésig.
24 évesen az embernek tökmindegy, hogy a krumplis tészta piros, vagy fehér. Képes alkalmazkodni, képes új dolgokat befogadni.
Negyven évesen már ez az egész nem olyan egyszerű. Főleg, ha sokáig élt abban a hitben, hogy a krumplis tészta fehér...
És egyébként is: hol van az előírva, hogy mindig a nőnek kell alkalmazkodni? Piros, fehér - egyszer nem tudnák csak úgy a férfiak is nyitottan elfogadni (és békében elfogyasztani) amit kifőztek nekik?

Az igazság az, hogy a férfiak sokkal rugalmatlanabbak, mint a nők. És elvárják, hogy a nő alkalmazkodjon. Amelyik nő erre nem hajlandó, az legyen bár oly szép, mint Lolobrigida, ...nem számíthat tartós párkapcsolatra.

Na az itt a kérdés, hogy megéri-e az illető úriember, hogy az ember pirosra készítse. Vagy fehérre.
Vagy inkább készíts mindent a saját szád íze szerint. Aztán vagy eszi, vagy nem eszi, nem kap mást.

MindenNapi bölcseletek

A párodat szeresd, öleld meg minden nap. Mert ha te nem teszed meg, megteszi más és hidd el nem Ő lesz a hibás...

Egy ölelés ideális ajándék. Mindenkire illik a mérete és senki sem ellenzi, ha tovább adják.

Sosem tudjuk meg, hogy illünk-e egymáshoz ha legalább egyszer nem próbáljuk meg...

 

Csak 2 nap van az 1 évben, amikor semmit nem tehetsz: Az egyik a tegnap, másik a holnap.

Tehát, csak a MA a megfelelő nap arra, hogy szeress, hogy higgy és elsősorban hogy ÉLJ!

Ha valakit a szépségéért szeretünk, akkor az nem szerelem, csak vágy. Ha valakit az intelligenciájáért szeretünk, akkor az nem szerelem, hanem dicsőítés. Ha valakit azért szeretünk, mert gazdag, az sem szerelem, hanem érdek. Ám ha szeretsz valakit, és nem tudod megmondani miért, az az igazi Szerelem!

Bánj mindenkivel úgy, ahogy szeretnéd, hogy bánjanak veled.

Találj vissza önmagadhoz

"Egy rossz kapcsolatból kimenekült ember ritkán talál magának másik társat. Nemcsak azért, mert sérült, hanem azért is, mert torz még a lelke. Hordozza még a ki nem hevert méltatlanságok nyomait. Hosszú ideig még "nem ő". Meg van nyomorítva. Rajta vannak egy rossz tekintet torzító bélyegei.  (...)

Először is, föl kell dolgoznod a múltat. Ez nem csak azt jelenti, hogy a sebeknek be kell gyógyulniuk, s a léleknek ki kell hevernie a bántások fájdalmas emlékeit, de főleg meg kell vizsgálnod mennyit rontott benned az elmúlt kapcsolat.

Meg kell szabadulnod egy rossz igézet hatásától. Le kell tépni azt a torz maszkot, amit egy rossz viszony rád sütött. Meg kell találnod igazi arcodat. És, főleg, vissza kell nyerned az erődet! Ez a másik fontos tapasztalat: egy lélekrontó kapcsolatban mérhetetlen sok energiát veszíthetsz.

Olyan világból, ahol nem szerettek vagy rosszul, önzőn "szerettek", fáradtan kerülsz ki. Kimerülten."

 (Müller Péter)