Elvált ember szeretője 2.

- "Én nem leszek többé elvált ember szeretője!" - mondta barátnőm, és ezzel hetekre elegendő útravalót kaptam a tépelődéshez.
Mélyen igaz az "elvált ember szeretője" jelző, rengeteg újonnan verbuválódó társas kapcsolatra.
Mert a férfiember, egyszer régen, csak úgy, mint az asszonyember, megházasodott. Persze nem egymással, akkor most itt nem is lenne bejegyzés.
Inkább én is egy mással, és te is egy mással. Ahogy ez lenni szokott.
Aztán éltek, nem annyira boldogan (na jó, még ez se igaz, volt abban boldogság is, mert különben minek lett volna az egész küzdés.)
Beleadtak apait-anyait. Őszintén.
Aztán jött - így, vagy úgy - a krach: válás, vagyonmegosztás, gyerekelhelyezés - és aki eddig a legfőbb szövetséges volt, abból első számú közellenség lett. Jobb esetben csak egy keserű mosoly kiváltója. Rosszabb esetben elpusztítani való szörnyeteg.

Mikor férfiember és asszonyember hopp! - kiesett a traktorbelsőből, ahol addig élt, az első dolog, amit észrevett: hú, de tágas a világ. (És tele van másneműekkel. Hol bujkáltak ezek eddig? :D)
A második, hogy ezen a tágas rónaságon rohadtul fúj a hideg szél.
Ez a szél aztán gyorsan egymás mellé sodorja, de el is fújja egymástól a kalandozókat.
Amúgy is: az ember még abban sem bízhatott meg, akit őszintén, fiatal szíve minden hevével maga mellé választott, és aki egyszer azt mondta neki, hogy "igen".
Akkor mit gondoljon ezekről a portyázó idegenekről?
És, hogy még bonyolultabb legyen, a férfiember átérzi a lelkiismeret-furdalást. Mert a lelke mélyén tudja ő jól, hogy választott asszonyának hol, milyen paraméterekben vette túlságosan igénybe a tűrőképességét. Hol siklott félre életük vonata, és milyen tevőleges, vagy mulasztásos része volt ebben.
A férfiember tehát nem hülye. Sőt.
Ráadásul a férfiember - már amelyik normális!! - kis hálát, tiszteletet mindig fog érezni ex nejével szemben. Végül is, ő hordozta szíve alatt emberünk gyermekeit, gondozta, nevelgette őket. Ez elvitathatatlan érdem, minden anya, aki gondoskodik gyerekeiről, vitán felül megérdemli a megbecsülést érte.
Ha ehhez még a lelkiismeret-furdalás is csatlakozik, emberünk eljövendő életére vonatkozóan veszélyes elegyet kapunk.
Tegyük fel, hogy a széles-tágas vadászmezőkön megismerkedik valakivel, aki felkelti az érdeklődését.
Igen ám, de a férfiember rugalmatlan teremtmény, s mint ilyen, a régi beidegződések, szokások, értékrend mentén éli az életét. És mindenáron, görcsösen bizonyítani akar. ..na nem neked. Veled semmi dolga: most ismert meg, kis kamaty, jobb esetben vacsi/virág (hoztam neked virágot...) és ennyi. Érzelmeket nem fogsz kiváltani belőle. Legalábbis tartósakat nem, amíg fogoly a saját múltjában.
Ha valami tartós nála, szegénykénél, akkor az az ex-szel szembeni bizonyítási vágy. "Faképnél hagytál, nem bíztál bennem, pedig nézd, én mégis jó vagyok! (Jó pasi, menő üzletember, vagy legalább mintaapa, ha már az előzőek - objektív okok miatt - nem lehetségesek.)
Persze, az ember akkor is szereti a gyerekeit, ha történetesen férfiból van, tehát nem mondom, hogy a motivációi között az ex-nek való megfelelés az egyetlen, vagy legfőbb. (Tudoraim szerint ilyen indíték nincs is. :D) Ez rendjén való is. Szeresse a családját, nincs is jobb egy családszerető férfinál.
Azonban, mihez kezdj ezzel a helyzettel te? A férfiember fejében kis skatulyák vannak. Az egyik skatulyára rá van írva : család. A másik skatulyára: szerető.
Véletlenül se nyit ki két skatulyát egyszerre. Nehogy a dolgok összekeveredjenek. ...még a végén nem tudná szegényke, mi, hová való.
Egy nőnél ezek a dolgok kicsit másképp vannak. Neki az lenne a legfontosabb, hogy körülvegyék őt a szerettei. Lehetőleg mindannyian. Gyerekek is, szerető is. Ezért sok nőnek az sem okoz nehézséget, hogy elfogadja a párja gyerekeit, családját.
Na a férfinál olyan skatulya, hogy "szeretőm szerettei", olyan nincs. Vagy csak valami távoli, poros zugban, eldugva, bezárva, elsüllyesztve. (Nehogy már még ezekkel is nekem kelljen bajlódni. Mit képzel ez magáról. .."ez" természetesen a szeretője...)
Szóval, elvált ember szeretőjének sanyarú a sorsa. Ha a család kitalál valamit, emberünk ugrik és végrehajtja. Közben arról is elfeledkezik, hogy Te egyáltalán létezel. (Zárva ama skatulya...)
Ha viszont Te, mint normális nő, szeretnéd őt bevonni a saját családod dolgaiba, ugyanebbe a falba ütközöl. (Szeretőm szerettei? Azok milyen állatfajhoz tartoznak?)
Nem akarja, hogy Te részt vegyél az ő családjának az életében (hiszen Te nem oda tartozol), és fusztrálja, ha Te szeretnéd, hogy ő a Te családod életében részt vegyen (hiszen ő nem oda tartozik).
Ezzel csak az a baj, hogy ha nem enged ebből a hozzáállásból, tényleg nem lesztek részesei egymás életének.
Elvált ember szeretője tehát csak kuksol otthon, és örül neki, ha kedvesének néha eszébe jut, hogy kinyissa a "szerető" feliratú skatulyát.


Néha át kellene lépnetek a saját árnyékotokon, fiúk. Mert a tágas vadászmezőkön annyira fúj a hideg szél, hogy még akkor is nehéz azt a picike melegséget megőrizni, ha szorosan összekapaszkodtok a párotokkal. ...egyedül meg mégiscsak jobban átjárja a testeteket a hideg...