6. Fészbuk rajongók

 Kedvencnek jelöl, bökdös, vagy pontoz, kulcsos tesztet tölt és küld, de levelet nem író társkeresők. 

Ők lennének a bátortalan tábor?

Én azt sem kedvelem, mikor azt látom, hogy a gyerekek jobbra-balra XD-znek, meg rövidítgetnek mindent és szó szerint mindent néha, de hallottam már azt is, hogy a tanár is így írt a táblára, amin azért úgy komolyan elborzadtam.
Ez a Facebook-hatás, ami egy idő után már káros szenvedéllyé nőheti ki magát, alapos elvonási tüneteket is okozva az alanynak.

 
Mit gondolnak mi lesz abból a kapcsolatból, ami így kezdődik? Tartós, hosszútávú harmonikus kapcsolat biztos nem, de egy "kapcsira" esélyesek lehetnek azon álompasik, akiknél az egyéniségi jelek hiányában a sablonosságon túl az uncsi XD-s márkajelzés alatt faszbukos stílus mutatkozik meg, bár sokan úgy vélik, hogy a nőknél is a barbies szőkeség a sötétség mértékegysége a tudatlanság beismerése helyett.

De azért úgy érdekelne, hogy egy ilyen rövidítéses-bökdösős-kulcsos kapcsi vajon hány bökésig tarthat. Mert milyen kapcsolatot tud kialakítani és fenntartani az az ember, aki ennyire röviden próbálja elrendezni az ismerkedést, a kezdeményezést, hogy szó szerint, szó nélkül, szépen csendben, halkan, nehogy esetleg tán a címzett megértse az udvarlási szándékot.

Nem tudom miért gondolják sokan azt, hogy felnőtt embereknek fel-át kell venniük a gyerekektől ezt a stílust, mert a Facebook-hatás főleg náluk érvényesül, elvégre ők még kiforratlan személyiségek és hát ragad rájuk minden. Bár nekünk felnőtteknek azért az lenne a dolgunk, hogy a helyes úton tartsuk őket és ne hagyjuk, hogy minden idiotizmus rájuk ragadjon, szóval egyfajta példát kellene mutatnunk azzal, hogy helyesen használjuk a dolgokat. Udvarlás, párkapcsolat kialakítása terén is.

Bátor vagyok és lódítani akarok a bátortalanok sátortáborában.

5. Az ugródeszkás

Hogy ki milyen beállítottságú abban az adott helyzetben, attól függően keres mély, tartalmas kapcsolatot, vagy épp szikrát szalmalánggal.

Hozok ehhez egy idézetet, ami egész jól szemlélteti ezt a lelki sérült szindrómát.

"Egy hosszú párkapcsolat után jó időnek el kell telnie ahhoz, hogy az illető lelkileg készen álljon egy új párkapcsolatra. 
Ha nemrég szakított, valószínűleg veled vigasztalódik, illetve növeli a kapcsolatában megtépázott önbizalmát, de minimális az esély arra, hogy egy hosszú kapcsolat után rögtön megint egy hosszú kapcsolatot akarjon.
Természetesen senki sem szereti azt gondolni magáról, hogy érzelmileg kihasznál másokat, így az ugródeszkások is valóban úgy hiszik, érzelmeik őszinték. Ne dőlj be nekik, érzelmileg beszámíthatatlanok, sérült emberek, akiknek idő kell a gyógyuláshoz. Nem a te dolgod meggyógyítani őket."

Én ezzel tökéletesen egyetértek, mert egy-egy szakítás, elválás után kell a pihenő és hát kinek milyen hosszú időszakra, az egyénenként más-más lehet.

Aztán jön az az időszak, amikor az ember Úgy érzi!!!, de csak Úgy érzi!, hogy kész egy új kapcsolatra, amikoris tulajdonképpen még nincs kész rá és tévútra megy, ha belevág valamibe hirtelenjében. Ilyenkor szokta az ember óhatatlanul is rohanni és siettetni a társkeresést, lásd gyorstalpalós tanfolyamon végzettek társkeresése. Ekkor válogatni sem igazán válogatunk, sokszor olyan aki-kapja-marja, viheti bárki, nehogy lemaradjunk valamiről effektusba helyezkedünk.

Pedig ha ezt az időszakot túléljük, akkor leszünk igazán kész egy tartós, meghitt és szoros kapcsolatra, de végül is mire eljutunk idáig, akkor már annyira nem is lesz sürgős a dolog, vehetjük akár komótosra is. 

Mert a lényeg ilyenkor már inkább az lesz, hogy az a másik meg is maradjon nekünk, minél tovább és ezért készek vagyunk várni is, türelmet gyakorolni.

Szóval hegyek és völgyek, meg ugródeszkák a társkeresési gyorstalpalós tréning során. De végül is ki, mit is keres, azt fog találni.

4. Az álcahálós

Magyarázatra egy igaz szó sem szorul, mégis néha visszaolvasom magam, hogy tudjam, milyen eszméket igyekszek népszerűsíteni eme sorok által, mert gyorsabban butulok, mintahogy őszülök.

Ahogy nem mind arany, amit lopnak, úgy a látszólag, mások számára nem érthető, nem értelmezhető dolgok sem mindig hazugságok, elvégre akit érint az pontosan tudja mi a valóság, mert itt-ott és amott megbújik minden a sorok mögött, ha nyitott szemmel járunk és tán a nézésen túl még látunk is.

"- Hát Te ki vagy? - kérdezte a kisfiú a belépő nőtől.

- Ő egy angyal! - felelte azonnal a terem végéből egy halk hang, mire a nő odanézett és egy tiszta tekintetű kisfiút látott.

- De hisz angyalok nem is léteznek! Megint butaságokat beszélsz! Maradj a saját álomvilágodban! - szólt határozottan a kisfiúra a nevelőnő.

- Szia. Te látsz engem? - kérdeztem tőle mosolyogva és odamentem hozzá.
- Igen. Látlak."

Ha társat keresel, a másik feled, a nagybetűs Őt, akkor fejlődnöd, változnod kell. A személyiségfejlődés alapja pedig, hogy látom ki vagyok, illetve látom Te ki vagy és miután az egyéniség ott kezdődik, ahol az összehasonlítás véget ér, így különbséget téve a Te és Én között, tudok fejlődni.

Attól, hogy Te nem látsz, én még hadd ne legyek vak.

A helyzet ugyanis nem oly egyszerű, mint annak tűnik elsőre, mert meglátásom szerint egy kapcsolatot sem nem hazugságra, sem nem őszinteségre kell építeni, hanem saját magunkra.

És ha valaki úgy van Önmagammal jóban, hogy képzavart kelt a másik félben azáltal, hogy bár borzalmasan közvetlen, kedves és nyílt tud lenni, őszintesége-nyíltsága mégis abban nyilvánul meg, hogy a másik fél, használva logikai képességét, feloldja a látszólagos paradoxonokat és megtalálja Őt a mások számára falsnak tűnő adatok között, akkor azt így kell elfogadni.

Elvégre ha ámblokk, az egész embert néznénk Egyben és nemcsak az adatlapot kontra fénykép vizsgálnánk, hanem olvasnánk és értenénk is a sorokat, a mögöttes tartalmat, akkor ahogy én meglelem a sorok mögött a másik felem, úgy ő is rámtalál.hat És ebben ez a szép. 

Nem a keresgélés a paramétertáblázatban, hanem a sorok közötti-mögötti Találás.

 

Tudom, Marslakó vagyok, zöldülök is rendesen, mikor online vagyok itt-ott, de talán pont ebbéli földönkívüli rendellenességem okán jön be a hasonló gondolkodású Férfi, elvégre jómagam is fogyatékos lennék. Agyilag biztos.

Quasimodo meg a maga tökéletlen tökéletességével van, akinek igenis vonzó és sármos lehet, mert a kinézet nem minden, csak tudj békében lenni önmagaddal a külsők, a hibák, hiányosságok ellenére is.

A magamról írtak így mindig rövid, s tömör, szimplán értelmetlen zagyvaszöveg, idézetek saját gondolatok nélküli tömkelegének tűnnek, ahol a felsorolások, az ellentmondások az érzelem nélküli halmazok metszéspontjában sem oszlanak semmivé, így nem csoda hogy sokan nem tudják kiszűrni vajon van-e valami belső érték a sorok írójában.

Óperencián és fényképen túl, szexepilen innen, ahol még Bolond Istók is aztat mondja, hogy "Nincs ostobább, mint a külső idombul belbecsre vonni következtetést.", mit is mondhatnék?
Paff. A bűvös sárkány. Házi kiadásban, mikor TippMix módjára, találgatva írogatnak össnye-vissznya, hátha valaki belefut és bejön a tutti.

Én meg csak hangosan magamban mormogva ilyen szövegekkel tudom, hogy most már nem rúgok öngólt, mert. 

Mert igaz, hogy teste petyhüdt, izmai igen csököttek, de lába azért földig ér, főleg a bal. Jobb fülére már alig lát, balra pedig szelektív, miközben hölgyszemmel nézve sármos s okos meg karizmatikus félisten, pedig varacskos varangyként ijesztőn csúf a belsője is.

Álcahálós bemutatkozásával pedig ugyan palástolni próbálja púposságát, de Quasimodo hozzá képest délceg dalia, bár egy tárnából sem jött fel a szén magától, ahová bányászbékaként bemerészkedett.

De szem előtt illenék tartani, hogy ha mindenki jót írna magáról, akkor nem hinnék el, ha meg rosszat, nem állnának vele szóba, így röhej lenne a gyarló és közhely a jó oldalt mutogatni, így ezzel egyetértő hasonló logikájú, hülyeségekben kompatibilis és szabadon szárnyaló emberre vágynánk.

Mert hiszünk a sárkányokban, a jó tündérekben, az Unikornisban, a szabvány A/4-es rendes emberekben és minden egyéb, emberi fogyasztásra abszolúte alkalmas fantázia szülte torz és gnom lényben ugyanúgy, ahogy magunkban is. Hogy képesek vagyunk arra is, amire elsőre gyengének látszunk.

 

 Egyszer majd, amikor ráébredünk arra, hogy a biztonság, a lelki erő, a védelem, a támasz, a szeretet. Bennünk van legbelül, akkor a Férfi szerelemre is vágyó szabadságának egyetlen, biológiailag is megalapozott mély tárgya lesz: a Nő.

Szóval senki nem veszít semmit, mert néha annyira fárasztóak vagyunk, hogy önmagunktól lezsibbadunk külön-külön is. A másikkal szemben támasztott elvárásaink teljesen irreálisak, talán nincs is az az ember a világon, aki ennyi lehetetlen követelménynek meg tudna felelni és a képmutatást is legfeljebb JPeG-formátumban ismeri.

De ha a blődség és valóság metszethalmazába helyezed a sorokat, akkor minden bizonnyal megérintjük egymást írásaink, gondolatvilágaink által, így a kémia sem csak ideig óráig fog tartani és nem lesz szalmaláng effektus közöttünk.

Tudvalevő, hogy a degradálás nem éppen mondható a harmonikus ismeretség alapjainak, de nem egyszerű elme az ember többszöri olvasatra sem, illetve úgy meg talán méginkább nyűg, míg a sajátos a humor, a nyíltság, közvetlenség meg zavaró és taszító paradoxont alkot egyben, így sokan félreértik, vagy megsértődnek a néha csípős beszólásokon, de hát nem doktori disszertációra készülünk.

Egy kapcsolat hossza, szélessége meg nem az időtől, nem a mennyiségétől függ, hanem a Minőségétől. Ami nem lehet elmélet, hanem csak Gyakorlat. És nem hit, hanem a valóság gyakorlása, mert egy közös út akkor közös, ha ott mind a két fél meghozza a saját maga döntését és a kettő valahol egybeesik, hogy a továbbiakban együtt előre, vagy külön hátra. 

Az ideális társ szerintem az, akivel közösen tesszük ki a teljességet, a hiányosságok kiegészítik, az azonosságok erősítik egymást és összhangban egymáshoz egyeztődnek a személyiségek.

Így figyelj, kit választasz, mert aki nem érti a hallgatásod csendjét, az nem fogja érteni idefirkált szavaimat sem, mert az igazság legfőbb ismérve az, amikor az őszinte ember azt beismeri, vagy a nem egyenes azt tagadja.

 

3. A gyorstalpalós

- Szia, az adatlapod alapján szimpatikusnak találtalak, és ugyan az internetet eléggé személytelennek tartom, és a nagy szavakban sem hiszek, talán mégis megtörténhet itt egy 'nagy találkozás'. Találkozunk?

- Jézusom! Máááris? A szomszéd. Tudod, a Mézga családból. Átaludtam volna az ismerkedés levelezős részét, hogy már itt a nappali tagozat?

Sokak szerint nincs sok értelme képet cserélni és építgetni egy téves elképzelést, mert akkor biztos a csalódás, így ha úgy adódik, esetleg össze is futhatnunk valamikor, előzetes ismerkedés nélkül is, mivel a net csak arra jó, hogy az alapvető paraméterek tisztázása után meg tudjunk beszélni egy randit, ott meg már úgyis a személyes benyomások számítanak.

Tehát a kihagyjuk a belső tulajdonságok, a mélyebb tartalmak megismerését hívom gyorstalpalónak, ami vagy a szexre alapít, vagy a külső formákra, de mindenképp csak a felszínre. Mert a belső igazi meglátásához, megismeréséhez, megtapasztalásához idő kell.

Az meg kinek van ebben rohanó, el-anyagiasodott világban? 

Evégre amikor halad előre az ismerkedés és ott lebeg a lehetséges kapcsolat reménye a felek fejében, miközben vágyakkal, várakozásokkal, tervekkel teli mindkét fél, amit kommunikáció híján, rohanvást nem tudnak sem megbeszélni, sem egyeztetni, akkor előkerülnek óhatatlanul is az ellentétek, a problémák, a másik tökéletlensége, ami még zavarhat is minket, hiszen oly tökélynek láttunk mindent.

Szépen indultak a dolgok, fizikailag, külsőre vonzódtunk egymáshoz és felruháztuk a másikat a saját fejünkben lévő ideálképpel, ami a kétszázhúszas száguldás során aztán  apránként kezd szétoszlani, mint a köd mikor kisüt a nap.

Ilyenkor elkezdődik a távolodás, távolságtartás, a másik nem keresése és sokan máris odébb-kilépnek a kapcsolatként ki nem alakult ismerkedésből pár hónap után, mert úgy vélik, a másik nem az igazi számukra, így kezdik újra a keresgélést. 

Mert sokan csak arra vágynak, arról álmodoznak hogy legyen már valaki de olyan szinten, hogy sokszor az is mindegy, hogy ki és milyen, csak legyen, ha már pár kedves szót kap, egyből rózsaszín felhős lesz.  És ebbéli igyekezetükben olyan kompromisszumokat is megkötnek magukkal, amit nem kellene.

 Lemondanak Önmagukról.

2. A csőlátó

Aki kiállításokat is tervez, az minden bizonnyal tudja, hogy lényeges momentum a szövegek megtervezése, hogy mi az az adatmennyiség amit a látogató be tud fogadni, azt meg is érti és élményként hasznosul benne. 

Bár nem tudom magamat egy szép festményhez hasonlítani, pedig Csontváry Magányos cédrusa igazán közel áll hozzám ugyanúgy, mint Paál László tájképei is, de talán egy ember több, mint egy kiállítási kép, tartom én.

De tudvalevő, van olyan is hogy a szövegekkel csak érzéseket szeretnénk közvetíteni, hogy a látogatónak élvezhetőek legyenek a dolgok, de hát emiatt nem szükségeltetik a regény írás sokak szerint, mert az riasztólag hat a nézelődő érdeklődőrgőre.  

 

Ergo leszögezhetjük, hogy a férfiak többsége, impulzívan, kifejezően írni, beszélni az érzelmekről, különösen ha azok nem tárgyiasult dolgokról szólnak, hanem a sajátjaikról vagy más emberekről a képtelenség kategóriáját üti meg, ami végett talán egyszerűbb és kivitelezhetőbb megoldás náluk a sablonok lefektetése és a paraméterek maradéktalan elfogadása és elfogadtatása.

Pedig köztudott, hogy "nem mindenki és nem mindenben", de néhányan túlzásokba esnek pár adat kapcsán, úgymint kor, magasság, testsúly és ízlés kérdése ki miben és mennyire nem ad meg valós adatot magáról és hogy a sánta nyulat végül is mikor éri utol a vadászösztön.

Jómagam, mint szőke, szőkésbarna paraméterű nem látható másnak, mint egy szöszi csinibabának 1-2 alkalomra kevesek szemével, mert Dr. Szöszi ugyebár nem annyira vonzó, hiszen esze is van, sőt mi több, még használja is netántán néhanapján olykor, mikor eszement nyakatekert fogalmazásokat ír ide s oda. 

De hogy a szürkésbarna hajhoz, ami egyébként annyira nem gáz, őszülő opciót választva a reakció az, hogy ilyen fejjel üssük meg a 20-as korkülönbséges mércét, mert most az a trendi, arra nálam nincs visszacsatolás, mert a fénykép-paraméter hatáson túl én még ugyanaz vagyok, aki voltam, s leszek Önnön magamban.

Ugye milyen érdekesen gondolkodnak néhányan a csővel a szemük előtt?

Néznek, de nem látnak, mert sokaknál a paraméter az erősebb és amit oda írsz, azt vélik látni a képen is, akkor is ha az nem a valóság és hát persze a személyes találkozás alkalmával ilyen esetekben lehet elkönyvelni, hogy szakmánál maradjak, a negatív megítélést, a csalódást, aminek következtében szépen időbelileg passzívan elhatárolódnak a felek egymástól.

És milyen könnyű azt mondani, hogy nem azt kaptam élőben, mint ami a fényképen-adatlapon állt.

 

"Az fog igazán szeretni, aki már a legelején nem a külsődet nézi, nem azt hogy mid van, hanem a gesztusaidat, a mosolyod, a tetteid. Aki egy kis csodaként kezel, értetlenül, miért is szereted és mindig izgalommal vár, aki tudni akarja a legbelső érzéseidet, azokat átérezni és mindezekhez hozzátenni önmagát!"

1. A provokatőr

Az ember nem azért tanult meg kétlábon járni, hogy bamba birka módjára bőgjön a többi után, hanem azért, hogy állati ösztöneit kordában tartva felegyenesedve járjon és ha a szándékod saját magaddal, az életeddel az; hogy ne légy egyedül, akkor tenned kell érte, mert csoda csak cselekvővel történhet, csodaváróval nem, elvégre a sültgalambok nem tudnak repülni.

 

A provokáció ideig óráig műkszik csak, de hosszútávon nem tartható fenn társas kapcsolatban, mert egy negatív jelleggörbe, ami arra utal, hogy a provokatőrben túlbuzog az ego, amitől sem boldog nem lehet az ember, sem nem lát tőle és kezeletlenül oly mértékben eluralkodhat az emberen, hogy úgy fogja érezni, hogy önmagában kevés ahhoz, hogy akármit is tegyen, kérjen kedvesen, alázattal és amiatt folyamodik a némi erőszakosságot sugalló provokációhoz.

Az elakadási pont ilyenkor meglátásom szerint az EQ azon szintjén van, ahol a negatívat pozitívvá kell átformálni, hogy ezáltal meglegyen a kellő önmotiváció a további fejlődéshez. Az önmotiváció pedig azért önmotiváció, mert ahogy a Perpetum Mobile sem a környezetéből veszi el az energiát, úgy az embernek is képesnek kell lennie arra, hogy saját magát túltegye dolgokon, átformálja a rossz képet és saját magát rúgdossa valagba hogy haladjon, lehetőleg előre.

És amíg a provokáció mögött túlbuzog az ego, ami korlátok nélküli teret kap indokolatlanul is, akkor az ego úgy fog elszállni önkontroll nélkül saját magától, hogy négyezerről ejtőernyő nélkül, ha sem szárnya (angyali, vagy szerelmes), sem macskatappancsa nincs, csak pofára tud esni, r-go vannak dolgok, amiknek az eléréshez szükségeltetik a kedvesség, az alázat, a megértés, a türelem, a tolerancia, az elfogadás, a kérés.  

A segítséget, szeretetet, szerelmet kierőszakolni, kiprovokálni NEM lehet. Azt vagy adja az ember szívesen és önzetlenül, vagy semmit nem ér az egész, mert sem haszna, sem hossza, tartalma nem lesz.

  

 

Azonban a pénztáról való távozás után előbb-utóbb mindenki rájön arra, hogy nincs helye reklamációnak még blokk ellenében se, ha a Pocsék Áruk Fórumán keresgél, legfőképp ha a legjobb vissza nem válthatót veszi meg.