2. A csőlátó

Aki kiállításokat is tervez, az minden bizonnyal tudja, hogy lényeges momentum a szövegek megtervezése, hogy mi az az adatmennyiség amit a látogató be tud fogadni, azt meg is érti és élményként hasznosul benne. 

Bár nem tudom magamat egy szép festményhez hasonlítani, pedig Csontváry Magányos cédrusa igazán közel áll hozzám ugyanúgy, mint Paál László tájképei is, de talán egy ember több, mint egy kiállítási kép, tartom én.

De tudvalevő, van olyan is hogy a szövegekkel csak érzéseket szeretnénk közvetíteni, hogy a látogatónak élvezhetőek legyenek a dolgok, de hát emiatt nem szükségeltetik a regény írás sokak szerint, mert az riasztólag hat a nézelődő érdeklődőrgőre.  

 

Ergo leszögezhetjük, hogy a férfiak többsége, impulzívan, kifejezően írni, beszélni az érzelmekről, különösen ha azok nem tárgyiasult dolgokról szólnak, hanem a sajátjaikról vagy más emberekről a képtelenség kategóriáját üti meg, ami végett talán egyszerűbb és kivitelezhetőbb megoldás náluk a sablonok lefektetése és a paraméterek maradéktalan elfogadása és elfogadtatása.

Pedig köztudott, hogy "nem mindenki és nem mindenben", de néhányan túlzásokba esnek pár adat kapcsán, úgymint kor, magasság, testsúly és ízlés kérdése ki miben és mennyire nem ad meg valós adatot magáról és hogy a sánta nyulat végül is mikor éri utol a vadászösztön.

Jómagam, mint szőke, szőkésbarna paraméterű nem látható másnak, mint egy szöszi csinibabának 1-2 alkalomra kevesek szemével, mert Dr. Szöszi ugyebár nem annyira vonzó, hiszen esze is van, sőt mi több, még használja is netántán néhanapján olykor, mikor eszement nyakatekert fogalmazásokat ír ide s oda. 

De hogy a szürkésbarna hajhoz, ami egyébként annyira nem gáz, őszülő opciót választva a reakció az, hogy ilyen fejjel üssük meg a 20-as korkülönbséges mércét, mert most az a trendi, arra nálam nincs visszacsatolás, mert a fénykép-paraméter hatáson túl én még ugyanaz vagyok, aki voltam, s leszek Önnön magamban.

Ugye milyen érdekesen gondolkodnak néhányan a csővel a szemük előtt?

Néznek, de nem látnak, mert sokaknál a paraméter az erősebb és amit oda írsz, azt vélik látni a képen is, akkor is ha az nem a valóság és hát persze a személyes találkozás alkalmával ilyen esetekben lehet elkönyvelni, hogy szakmánál maradjak, a negatív megítélést, a csalódást, aminek következtében szépen időbelileg passzívan elhatárolódnak a felek egymástól.

És milyen könnyű azt mondani, hogy nem azt kaptam élőben, mint ami a fényképen-adatlapon állt.

 

"Az fog igazán szeretni, aki már a legelején nem a külsődet nézi, nem azt hogy mid van, hanem a gesztusaidat, a mosolyod, a tetteid. Aki egy kis csodaként kezel, értetlenül, miért is szereted és mindig izgalommal vár, aki tudni akarja a legbelső érzéseidet, azokat átérezni és mindezekhez hozzátenni önmagát!"