Klinika

Tulajdonképpen mindannyian lelki sérültek vagyunk. Egészen pici korunktól kezdve, mikor is "nem adja ide a játékomat" - megyünk bömbölve árulkodni játszópajtásunkra (vagy kitépjük a kezéből, vagy a mi kezünkből csavarják ki - a végeredmény már akkor apró sérülések halmaza a gyermek lelkén, legfeljebb a sérülések fajtája más), - mindig, minden társadalmi, családi, párkapcsolati érintkezés során adunk-kapunk apróbbakat-nagyobbakat. Ezek sok esetben előnyösek, akarva-akaratlanul tanítanak, előbbre visznek bennünket az élet dolgaiban. Van azonban a sérüléseknek egy szintje, ami már meghaladja a lélek tűrőképességét, ami már gátol, nem előbbre visz.
A pszichológusok "ártó stressznek" is nevezik ezt. Sokféle fajtája lehet, de most - a dolog jellegéből fakadóan - a párkapcsolatokat érintő vetületéről ejtenék pár szót.
Tehát: alapvető dolog, hogy az emberek között létrejövő szeretetkapcsolat lényegében energiaáramlás. Az is köztudomású, hogy általában az egyik fél jobban szeret, a másik pedig szeret általa szeretve lenni (ez az ideális kapcsolat képlete földi mértékekkel). Tehát az energia áramlása eléggé egyirányú...
Adva van tehát egy adó és egy vevő.
Ugyanazon kapcsolatban a szerepek jellemzően nem, vagy csak átmenetileg cserélődnek fel. Aki "adó" egy kapcsolatban, ahhoz hozzá szokik az ő jeleire hangolt "vevő", és ha átmeneti zavar esetén a "vevő" egy ideig képes is az adó funkcióját pótolni, (tartalékaiból élve), hosszú távon biztosan nem.
Évekig élnek így, az egyik sugározza, a másik fogja a jeleket, tökéletes a harmónia, hisz egyikük sem tud létezni a másik nélkül... Úgy is mondják: harmóniában élnek, összhangban. Egymásra vannak hangolódva.... szép és a lényeget érintő kifejezések ezek.
Aztán történik valami.
Hogy mi, az a lényeget tekintve szinte mindegy.
A lényeg, hogy akár adó, akár vevő volt valaki, ha véget ér a "műsor", akkor gyászolni fog.
Mindegy, hogy miért szűnt meg, ki szüntette meg a kapcsolatot, milyen külső vagy belső okból lett vége.
Magának az energiaáramlásnak a hiánya fogja a hiányérzetet kiváltani, ami addigra az élet része lett.
Egy kolléganőm azt mondta, mikor meséltem neki a válásomról és a kapcsolódó zavaros érzelmeimről:
- Teljesen mindegy, hogy jó volt-e, vagy nem, segített-e neked, vagy nem. Elég sokáig tartott ahhoz, hogy meggyászold. Ha lett volna egy szobanövényed, ami csak egy sarokban álldogál, és te locsolod, tápoldattal kezelgeted, azt is meggyászolnád, ha kipusztul. Hatványozottan így van ez emberek esetében.
Elgondolkodtam az elhangzottak mély igazságtartalmán, és tudomásul vettem, hogy a gyászmunkát bizony, egyedül kell elvégeznem. Minden egyéb külső próbálkozás csak ront a helyzeten. (Addigra már ebben is volt - sajnos - némi tapasztalatom.)
A gyász valóban nehéz munka. Első két szakaszában olyan nehéz, hogy emberek haltak már bele. Senki nem tud segíteni a gyászoló léleknek ebben a két stádiumban, a körülötte lévők legfeljebb szeretetteljes aggódással, reménnyel fordulhatnak a gyászoló irányába, és reménykedhetnek, hogy van elég tartaléka az újrakezdéshez.
A harmadik stádiumban azonban, ha valaki eljut odáig, kezd hiányozni a külvilág.
Nem feltétlenül egy bizonyos jelsorozat - addigra már túl van a felismerésen a gyászoló, hogy az a jelsorozat többé nem elérhető - inkább azt pótolandó, vegyes inputok. Ilyenkor már kell kicsit nyitni a többiek felé, hiszen alapvetően társas lény az ember. Jól esnek a programok, baráti beszélgetések.
És ez az a stádium, ahol a közösségi oldalak, így a társkereső is segíteni tud.
Csak akkor tehát, ha valaki eljutott a "Megtörtént. Borzasztó, de túl szeretném élni" felismeréséig, és nem akar ajtóstól a házba rontani. (Ennek tudatos megélése komoly dolog, sok ember valóban nem jut el eddig a pontig, vagy csak az ösztönök szintjén.)
A társkereső oldal tehát tele van lelki sérült emberekkel. Jobb esetben lábadozókkal, de sok a súlyos stádiumú beteg is.
Sok ember van, aki nem vezet naplót, pedig jobban tenné, ha kiírná magából bánatait, minthogy kapcsolatról-kapcsolatra meneküljön önmaga és a saját érzései elől...
Mások annyira bizonytalanok, hogy már csak a saját - sérült - önmagukat érzik biztos pontnak. Kívülről nézve az ilyen ember narcisztikusnak tűnhet, pedig valójában rettenetesen bizonytalan. Ráadásul már a kiinduló pont sem ép...
Mindig érdekes kísérlet, amikor két lelki sérült ember megpróbál egymással valami újat kezdeni. Érdekes, mert mindketten hozzák az előző, feldolgozatlan traumákat - óhatatlanul hozzák, az is hozza, aki esküszik, hogy neki olyan nincs - dehogynem, csak épp még tagad is, épp, mint ahogyan az alkoholisták szoktak.
Ugyanis, ha valaki körül "minden rendben", akkor az az illető nem magányos. Pontosan azért, mert az emberek úgy húzódnak az ép lelkű ember közelébe, ahogy fázós őszi estén közelebb húzódnak a tűzhöz a kirándulók.
Ha valaki a magánnyal, egyedül léttel küzd, akkor energiaellátási gondjai vannak (jellemzően energiahiánya van). Ennek oka lehet a gyász állapota, vagy a személyiségéből fakadó más gond.
Mi történik, ha két ilyen ember találkozik?
Sok esetben semmi.
Nedves taplóval nem lehet tüzet gyújtani - ez régi bölcsesség. Akinek beteg a lelke, az nem tud fényt sugározni.
Akkor minek a társkeresősdi?
Hiszen ott csak beteg lelkek találhatók...
A taplónál maradva, a társkereső oldalon meg lehet szárítani. (Sok taplót... :D)
Tehát, ha kellő tisztelettel, szeretettel és empátiával fordulsz a többiek lelke (és annak sérülései) felé - a szeretet erejével tudod gyógyítgatni a többiek sebeit és ezt Te is visszakaphatod. Érezni fogod, hogy ha szeretetet küldesz társaidnak, az visszaérkezik Hozzád. Visszaérkezik, és Te is magasabb energiaszintre kerülsz általa. Másokat gyógyítva gyógyulsz... érdekes ez. (Vigyázat. Ennek az ellenkezője is működik. Sőt, a virtuális mind a pozitív, mind a negatív energiaáramlásokat meghatványozza... furcsa, de így van.)
Aztán a sokféle jelből lassan-lassan kiválik, amelyik fontosabb számodra a többinél. Megtalálod azt, akinek a hogyléte fontosabb, mint a többieké. Akinek a kedvéért szívesen megteszel/eltűrsz olyasmit is, amit önmagadért nem tennél/tűrnél meg.
És ahogyan megindultok lassan-lassan egymás felé, elkezdődik az adó-vevő készülékek finom hangolása is..

Hát így tudod meggyógyítani önmagad, azáltal, hogy gyógyítgatod a társaidat / társadat. Ehhez a legfontosabb, hogy legyen Benned sok-sok türelem, szeretet, tolerancia, sőt: empátia.

Schwarzwaldklinik