Ego vs lélek

 "A felnőtt ember arca sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve - anélkül, hogy ezt észrevenné - tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenállhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik."

Az ego vagyok én? Vagy a lélek aki bennem lakozik?, - az ego pedig csak egy önkép, ami azért csalóka mert nincs két ember, aki egyformán látna. :-) - Jó kérdés....

És az is elgondolkoztató, hogy azt tudjuk elfogadni társként, barátként, aki egy kicsit úgy lát bennünket, mint mi magunkat.

Ugyanakkor úgy gondolom, hogy az egonk által vezérelt "igényeinket" nem tudjuk és nem is szabad teljes egészében feladni, mert akkor már önmagunkat is feladjuk.

Az egora direkt nem kerestem semmilyen meghatározást, mert én most valahol ott tartok, hogy számomra az a fontos, hogy megtaláljam azt a dolgokban, amit számomra jelentenek :-)
Így lett az ego egyfajta önkép :-), ha úgy tetszik kapcsolat a belsőm és az engem körülvevő dolgokkal és hogy azonosulni tudjak a "kinti" világgal le kell(ene) tudni rakni az egot :-)

Ez most azért is foglalkoztat annyira, mert a nagy útkeresésem és önmagam megismerése, elfogadása egy kicsit a spirituális létem táplálását igényelte, ennek köszönhetően eljutottam egy helyre, ahol tök jól fel lehet töltődni és az egotól távoli, a lélekből fakadó szeretet és elfogadást mutatja meg. - De azt kell látnom magamon, hogy mindentől nem fogok tudni elvonatkoztatni, mert igenis vannak olyan (hűűű ez lehet nem jó szó rá, de) "kritériumok?", amik túlmutatnak azon, hogy mindegy milyen, csak szeressen...

Talán azért is nehéz manapság a szó szoros értelmében társat találni, mert viselkedési formát tekintve a génjeinkben mást hordozunk, mint amit a környezetünk megkíván és szereptévesztésbe kerülünk, a férfiak ezért nem tudnak mit kezdeni a nőkkel és a nők ezért állnak csodálkozva, hogy akkor most mi is van és hogy is kellene megjelenni ahhoz, hogy a férfi észre vegye a nőt.

Az ego... hát igen... jó pár dolgon túl kell tudni lépni és igen, talán a pasiból attól lesz férfi az én szememben valaki, ha azt látom rajta, hogy képes erre a lépésre.

A nők (én is) alapvetően érzelmeik által vezéreltek, az ego léte egy felvett szerep, amit nem szeretek, hogy itt van velem, bennem.

De a túlélés miatt nélkülözhetetlen...

Ez pedig támadásra és ítélkezésre ad okot :-)

Fura dolog ez...

Megjelent az RV -n ez a Randi Andi coach... na én voltam nála, jó nagy lenyúlás, amit csinál, komolyan ha páran, akik ott vagyunk egy ideje, vállalnánk társkeresési tanácsadást, hatékonyabbak lennénk, mint Ő... No. Ő is azt képviseli, hogy márpedig a pasik is azokkal a görcsökkel küzdenek, mint mi nők, és nem mernek kezdeményezni. mondtam OK, de az én mentalitásom meg olyan, hogy nem szívesen kezdeményeznék. - Na ezzel nem tud mit kezdeni, erre a nagy tapasztalatával sem tudott megoldást mondani.

Aztán itt van, ami a tantra estek meg a mauri kapcsán is előjött, hogy igenis van férfi női minőség. Igaz mindkettő bennünk van, és az a jó, ha tudjuk, hogy mikor melyikre van szükség és nem tolódik el egyik a másik rovására, mert ha eltolódik, akkor abból már szerep lesz és nem jó, ha egy kapcsolaton belül szerepek vannak és nem azt éljük meg, ami belülről fakad.

A természetben is úgy van, hogy a hím udvarolja körbe a nőstényt nem? És a nőstények a kevésbé feltűnőek olyan egyformák, "szürkék" - és abból választ a díszes hím.  - De lehet rosszul tudom, biológiából sosem voltam jó....

Ha nem is ezen az állati szinten kellene működni, de az azért túlzás, hogy tényleg ott állnak a bikák a dombtetőn és várják, hogy a tehén caplasson fel hozzájuk.

Erre írtam a tantra kapcsán, hogy elfelejtünk nőként és férfiként létezni... igen én elvárom egy ismerkedés során, hogy a férfi minőség az ne ott jelenjen meg, hogy beindítom a másikban a kémiát, hanem már a fellépésben, a közelítésben mutassa meg magát. Ha én kezdeményezek úgy érzem, hogy ebbe a férfi minőségbe gyalogolok bele, egyben fel kell venni egy olyan szerepet, amit nem érzek a magaménak.

De mások vagyunk és ezek a belső határok is mások mindenkiben.

A tantra lehet ebből a szempontból nem tesz jót, mert pontosan ezt erősíti bennem, és azt a (maga)biztosságot adja ami arra terel, hogy NŐ legyek... keltsem fel e figyelmet (lájk, kedvenc), de ne én legyek, aki kezdeményez.

Felmerült az is, hogy egy kapcsolat elején "neveljük" a másikat. Én meg nem nevelgetnék, terelgetnék senkit sem. Felnőttek vagyunk, legyen már annyi önismerete és önkritikája mindenkinek, hogy ne kelljen nevelgetni. Ahogy én sem szeretem, ha nevelgetnek, nevelni se szeretnék. - még akkor se, ha az a látszat, hogy magától jön rá dolgokra. Nem. Ez kemény dolog, főleg egy ismerkedésnél, ott igenis tegye magát oda az ember.

Az más kérdés, hogy aztán egy kapcsolaton belül hogyan alakítjuk, formáljuk egymást, de nekem olyan kapcsolat nem kell, ami úgy indul, hogy a másikat formálgatni kell.... és olyan férfi sem kell, akit formálgatni kell, akinek akkora az egoja, hogy nem is látszik tőle, hogy nekem kelljen az egoja mögé látni, meg beférkőzni oda...

Mindezt a 2 tantra est gondolati világára felfűzve tudtam megtenni (hogy én vagyok a fontos), a lelkem, és nem vagyok hajlandó arra, hogy a lelkemet (=ami jó nekem) az "ego" (= józanság) alá rendeljem, mert pont azt mondták 2 este is, hogy az "ego" -t kellene félretenni és nem gondolkozni, hanem élvezni, ami a testemnek, lelkemnek jó.

"Az életet igazán csak akkor élvezhetjük, ha van, akivel ezt az élvezetet megoszthatjuk."