Nemek

 "A nemek közti kommunikáció különbsége:  a nemek eltérő értelmezése.

- Miért nem beszélget velem?

- Miért akarja, hogy beszélgessek vele?”

Tegnap este volt egy beszélgetésem, ami két szempontból is nagyon érdekes. Egyrészt látni azt, hogy a férfiak mennyire másként értékelik azokat a dolgokat, amiket nőként "jelzésnek" veszünk, vehetünk, a másik pedig az, hogy úgy látszik néha férfi szemmel is érthetetlen egy - egy lépés, megnyilvánulás, amit egy másik férfi tesz, ha "amúgy" érdektelen a nő.

Azért tartom hitelesnek a véleményt, mert aki mindkét szereplőt "ismeri" a valósághoz közelebbi képet tud láttatni, és nélkülözte a "nőcis" találgatásokat is az eszmecsere.

Úgy tűnik ez az időszak a lezárásokat hozza magával, mostanában több olyan döntést kellett hoznom és meglépnem, ami változást, változtatást jelent.

Az az igazság, hogy azok az ismerkedési hatások, amik az RV létem alatt értek magamhoz vittek közelebb, nem azokhoz, akikkel ismerkedtem.
Ezeket a tapasztalatokat inkább a személyes kapcsolataimban, a való világban tudom érvényesíteni.
A szándék és elszántság, hogy ott leljek társa egyre inkább alábbhagyott. Értékes emberi kapcsolatokra, barátságokra tehettem szert a naplónak köszönhetően.

Többeknél olvastam arról, hogy tudjuk -e, hogy valójában kit, miért és hogyan szeretnénk magunk mellett tudni, nem csak egy idealisztikus képet kergetünk -e, hogy amit a másiktól várunk, amit a másikban keresünk tulajdonképpen mi saját magunk vagyunk és emiatt nem vesszük észre a valódi személyiséget.

Egy hétvégi levélváltás alkalmával találtam azt írni, hogy tudom (lehet túlzottan is?), mit szeretnék megélni egy kapcsolatban, de már nem rohanok sehova, kivárom azt a férfit, aki fogékony arra amit én tudok nyújtani. - Ahogy kedves barátnő egy kellemes estét követő beszélgetéskor féltésből mondta: túl sok fájdalom ért már ahhoz, hogy újabb és újabb megalkuvásokat kössek, hogy azok árán bonyolódjak valamibe, amibe nem kellene... - és igaza van.

Az az igazság, jó érzés volt, hogy van aki aggódik értem, ettől az utóbbi időben elszoktam.

Ahogy azt is jól esett olvasni egy levélben, hogy a levél írója szívesen segítene egy korábbi hangulatomból való kimozdításban.

Ezek olyan gesztusok számomra, amit nagyra értékelek, mert nem jellemző arra a világra amiben élünk, és a legfurcsább, hogy mindezt olyanoktól kapom, akiket nem rég ismertem meg.

No de vissza az "igényekhez" - szóval szerintem nem baj, sőt! igenis jó dolog, ha meg tudjuk fogalmazni milyen kapcsolati minőséget szeretnénk. Ez óhatatlanul magában hordozza, hogy azt a minőséget kitől is kaphatjuk meg, ergo máris gyártottunk egy ideált magunknak, akit felöltöztetünk valamilyen paraméterekkel.

Hogy ez mennyire kőbevésett? - Kinél hogy... Van úgy, hogy egy -egy adatlapon az elvárásoknál kész személyleírást lehet találni, van ahol semmit - egyikkel sem tudok mit kezdeni, és van ugye a -tól -ig meghatározott elképzelés.
Ez utóbbit én azért kedvelem, mert valamilyen szinten be lehet lőni, hogy közös érdeklődés esetén a személyes benyomás milyen lesz.
A magam részéről úgy gondolom ezt a dolgot, hogy ha valaki közel érzi magához az én gondolatvilágomat, és megkeres - függetlenül attól, hogy mi van az adatlapomon - már egy értékelendő dolog.

És itt jön az a bizonyos önbizalom, már annak a részéről, aki a megadott (szerintem azért mozgásteret adó) paraméterekbe mégsem fér bele, hogy meg meri -e lépni azt, hogy megkeres, vagy sem - , ha igen, akkor értékes kapcsolatok, beszélgetések, együtt gondolkozások alakulhatnak ki.

Megértem azt is, aki elfárad ebben és elköszön tőlünk, hiszen alapvetően nem erre vágynánk, hanem arra, hogy otthonunkban legyen aki vár, akit várhatunk, akire jó rácsörögni napközben, ha valami jó dolog történik, akinek a kedvéért azon gondolkozok, hogy mi finomat főzzek holnapra, mit együnk vacsira, akit csak úgy kézen lehet fogni, hogy együnk egy fagyit a közeli cukrászdában etc.

Egyáltalán nem csodálkozom azon sem, hogyha időről időre visszatérnek azok, akik egyedül vannak, mert ez mégis csak egy közösség, - de más, mint a face -, mert teljesen normális emberi igényünk az, hogy érezzük tartozunk valahová, figyelnek ránk.

" A szeretet mindenekelőtt a csendben való figyelem. Szeretni azt jelenti, hogy figyelsz."