Porból lettem,s porrá leszek,
könnyes lelkem sárrá nevelt.
Taposott az élet mindennap,
volt hogy kétszer,ünnepnap.
Hordta a könnyet szakadtáig,
szikkadt a sár,szikkadt máig.
Ez lett íme,itt van nekem,
röggé száradt már a szívem.
Porladna csak,úgy kívánom,
örömmel hagynám már bánatom.
De a lelkem nem ad engem,
itt sír egymagában bennem.
Most is sír csak,sírja a szót,
megölném már,s vennék egy jót.
Nem kell panasz,nem kell bánat,
szeretem az Istent,s a mámat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése