"Para"Méterek I.

"Nem azon múlik, hogy keresek egy pasit, aki minden ideális paraméternek, amit elvárok tőle, megfelel. Egy hosszútávú, tartós kapcsolat nem erre a rugóra jár, hogy elvárásaim vannak és most megfelelsz-e neki vagy nem, vagy hogy ideáljaim vannak és megfelelsz-e neki vagy nem. Az elvárásokkal és ideálokkal egyvalamit lehet tenni: elfelejteni. Ezek tönkreteszik, megölik a realitást. Más rugóra jár ez a történet, hogy férfi-nő."

A társkeresés alapvető dilemmája, hogy a paraméterek mennyire meghatározóak - vagy sem...

A paraméterek kérdése izgalmas, vitára okot adó téma... ki, hogyan, és miért úgy, ahogy...

Paraméterek by Zsuzsi...

Szerintem létezik fizikális és mentális paraméter.

A fizikális 2 csoportra osztható, a "szűk keresztmetszetet adó" és az érdeklődő...

Amikor olyan adatlapba botlom, ahol azt olvasom, hogy hosszú barna haj, kék szem, x cm, y kg, egyébként meg legyen pl. sportokat kedvelő és "az összes hülyeségemet eltűrő" - választék színes skálán mozog... akkor legszívesebben ráírnék az illetőre... basszus.. ha ennyire szereted, miért nem írod meg neki... mert személyleírás, amit éppen olvasok.

Érdeklődőnek hívom azt, aki tudja milyen keretek között mozog, de határozott elképzelése van arról, hogy milyen számszerűsíthető paraméterek között mozgó partner mellett tudja magát elképzelni - bevallom, én ebbe a csoportba tartozom...

A fizikai paraméterek mellett ott vannak a mentális paraméterek - ki mit és hogyan mer megosztani magáról.

A mentális paramétereket a legnehezebb megfogni... - hogy mit is várok a másiktól érzelmi, gondolati síkon, mert ezt igazából nem osztanám meg mindenkivel, csak azzal akihez szólok,  - vele meg elvileg nem kellene, mert magától is értené amit írok magamtól, magamról... :-)))

A "para"méter ebben a korban már a kétségtelenül a múltnak köszönhető... van már tapasztalat... kivel, hogyan jó - és köszönöm szépen, van amiből abból többet nem kérek... (még ha "színesítette" a hétköznapokat, akkor sem...) - szerintem a társkeresők többsége így van ezzel.

Ha valakivel beszélgetni kezdek, az NYILVÁN azért van, mert érdekesek vagyunk egymás számára, és  kíváncsian várom mi kerekedik ki belőle... Többnyire semmi.

Lelki hullámvasutazás, ahogy én hívom, először a kíváncsiság, hogy a kapott levél írója kit takar - előbb szoktam a levelet elolvasni, mint az adatlapot megnézni. Aztán amikor meglesem az adatlapot.... háááát.... Na ennél a pontnál az esetek zömében már bukta van, mert nem az a hatás, amit várnék... Hihetetlen diszharmónia tud megjelenni a stílus és a kép, vagy adatlap között.

Egy adatlap beszédes. Ha vannak elvárások azért, ha nincsenek azért...

Sorok között meg nem mindenki szeret / akar olvasni. - Ez vagyok én... Azt látom amit az orrom elé raknak.

Nálam a netes ismerkedés alapját szolgáló számszerű adatok jelentik a kiindulást... - valakinek ez alapból elvetendő, (szélsőséges esetekben megvetendő) megközelítés, de hozzám a számok világa mindig is közelebb állt, mint a kevésbé reális humán világ.

Nem tehetek róla..., hiába az intellektuális összhang, ha valakit könnyebb átugrani, mint megkerülni... az rám nincs hatással.
Ugyanakkor vannak olyan apró részletek, amiben meg képes vagyok elveszni - egy hang, egy gesztus, egy évődés, egy megmagyarázhatatlan apróság, sokszor csak érzés szintjén.
Igen, hajlamos vagyok többet látni egy dologba, mint amit rejt.... és nem észrevenni, ami nekem szól... - ezt a felismerést az RV -n töltött időszaknak köszönhető :-)))

Szerintem mindenkinek vannak parái mind fizikális, mind mentális téren, mind a megjelenést tekintve.
Ha az első kettő OK, akkor is ott van még a "kisördög" mi az, amiről tudjuk, hogy hat ránk, mi az, amit mindenképpen megnézünk a másikon... -mert ha elsőre nem olyan, mint amit szeretnénk, később sem  válik olyanná - ezt ennyi idős fejjel már tudja mindenki magáról...

Ha mégis olyan szerelvény gördül elém, amibe beülök: indul is a menet, levélváltások,  majd személyesebb kontakt, telefon és/vagy cset. Ha itt sincs gond, mert "bejön" a stílus, akkor következhet a személyes találkozás.

Érdekes módon nagy meglepetés ilyenkor nem szokott érni, azt látom, amit várok a másik megjelenését tekintve - persze kivétel, amikor 6 - 8 évvel ezelőtti bemutatkozó fotót kaptam (amire rájöttem :-))), így azért nagyjából belőttem mire számíthatok....)

Óhatatlan, hogy ezt az időszakot (levélváltásoktól találkozásig) ne várakozással éljem meg - hátha ez az a pillanat, amikor otthagyható az RV színes kavalkádja, ahol inkább homályos a kép, minthogy tisztán lehessen látni....

A személyes találkozást követően lankadt lelkesedéssel távozni, nem egy felemelő érzés.... - és kezdődik minden elölről.

Hát ez az a hullámvasutazás, ami egy idő után nem élvezet, hanem kifejezetten fárasztó...

A legrosszabb azokat a kivételeket megélni, amikor ezt a hullámvasutazást olyan valaki váltja ki, aki miatt a "para"méterek jó részéről képes vagyok megfelejtkezni.... - mert mondjuk képet sem láttam róla, vagy a hangját sem hallottam...

 

"Az a legcsodálatosabb, hogy minden virág különleges kapcsolatot alakít ki az őt beporzó rovarral. Minden egyes orchidea a formájával vonz magához egy bizonyos rovart. A párját. A lelki társát. Az semmi mást nem akar, csak párzani vele. Mikor a rovar elszáll, és egy újabb lelki társ virággal párzik, beporozza azt. Sem a virág, sem a rovar nem foghatja fel párzásuk jelentőségét. Honnan is tudhatnák, hogy az ő szerelmük az életet terjeszti. Így van. Csak teszik, amit kell, és közben valami hatalmas és csodálatos dolog történik. Megmutatják nekünk, hogyan éljünk. Hogy az ember egyetlen paramétere a szíve. Ha meglátja a maga virágját, semmi nem állhat az útjába."